350 millió forintról dönthetnek a budafokiak: szeptember végéig várják az ötleteket | huszonketto.hu

350 millió forintról dönthetnek a budafokiak: szeptember végéig várják az ötleteket

by nora.farmosi

Augusztus 6-án megkezdődött Budafok-Tétény Részvételi Költségvetésének idei ötletbeadási szakasza. A kerület lakói szeptember 30-án, délig küldhetik be a javaslataikat arról, milyen fejlesztéseket, programokat vagy közösségi kezdeményezéseket látnának szívesen a kerületben.

Budafok-Tétény Önkormányzata idén hetedik alkalommal indította el a Közösségre Kapcsolva / Részvételi Költségvetés programot. A kezdeményezés célja, hogy a rendelkezésre álló keretösszeget olyan fejlesztésekre fordítsák, amelyeket maguk a kerületiek javasolnak, majd szavazással választanak ki.

A programra idén is 350 millió forintos keret áll rendelkezésre. Egy projektre legfeljebb 75 millió forint fordítható, míg a szervezetek és az egyesületek működési támogatására maximum 7 millió forint igényelhető.

Négy kategóriában várják az ötleteket

A pályázók ezúttal is négy témakörben nyújthatják be a javaslataikat:

  • Fenntartható Budafok-Tétény,
  • Élhető Budafok-Tétény,
  • Otthonunk, Budafok-Tétény,
  • Budafok-Tétény az ifjúságért.

A szervezők olyan ötleteket várnak, amelyek minél több kerületi lakó számára jelenthetnek segítséget vagy örömet a mindennapokban, miközben hosszú távon is fenntarthatók és közösségileg szerethetők.

Szeptember 30-ig lehet ötletet beadni

Javaslatot minden olyan, 16. életévét betöltött lakos benyújthat, aki XXII. kerületi állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. Az ötletbeadáshoz a www.kozossegrekapcsolva.hu oldalon kell regisztrálni. A korábban regisztráltaknak nem szükséges újra létrehozniuk a fiókjukat, a korábbi regisztrációjuk továbbra is érvényes.

Azoknak, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel, vagy segítségre van szükségük a folyamat során, a Szociális Szolgálat, a Klauzál Ház, valamint a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai is segítséget nyújtanak az ötletbeadásban, illetve a későbbi szavazásban.

Az ötleteket 2026. szeptember 30-án, 12 óráig lehet benyújtani. A program részletei, a regisztráció és a korábbi évek ötletei a Közösségre kapcsolva honlapján érhetők el.

Olvasta már?