Újabb helytörténeti könyvvel gazdagodott a XXII. kerület. Szeptember 11-én a Nagytétényi Polgári Kör szervezésében a Szelmann Házban mutatták be Dindi István Történetek Nagytétény múltjából című könyvét. Megkerestük a 81 éves szerzőt, aki szívesen beszélt nekünk legújabb könyvéről.
Ön tősgyökeres nagytétényi?
Abszolút az vagyok! Itt születtem a kerületben 81 évvel ezelőtt. Volt az életemben 15 év, amikor Pestlőrincen tanítottam, ott dolgoztam, akkor is itt laktam. Abban a nagytétényi iskolában tanítottak meg írni és olvasni, ahonnan 2007-ben nyugdíjba vonultam. 50 évet töltöttem a pedagógusi pályán.
Mióta foglalkozik helytörténettel?
Először tanítóképző főiskolát, majd az ELTE-n bölcsész szakon történelemtanárként végeztem. Mikor elkezdtem itt Tétényben tanítani, akkor a történelem kiegészítéseként csempésztem be a helytörténetet az órákba. Ezt követte a helytörténeti vetélkedők szervezése a kerületben, iskolákban, később pedig helytörténeti előadásokat tartottam. 2007 után a nyugdíjas éveimet a helytörténettel való foglalkozás töltötte ki.
Ez hányadik könyve?
Ez az ötödik könyvem. Öt teljesen önálló könyv, amelyek a Nagytétényi Polgári Kör támogatásával jelentek meg. Az első négy kötet kronológia szerint halad. A 19. század második felétől Nagytétény XX. századi történetét dolgoztam fel.
Az első kötetben a XX. század hajnaláról írtam, majdnem évről évre egészen 1929-ig. A második kötet a ’30-as évekről szól. A harmincas éveket nagyon sokan Nagytétény község fénykorának tartják. A Nagytétényi Ujság című irodalmi-társadalmi folyóirat 1933-ban jelent meg először. A második könyvem fő gerincét alkotja ez a lap, amit az Országos Széchényi Könyvtárban olvastam ki. Komoly levéltári kutatást végeztem.
A Pest Megyei Levéltárban őrzik Nagytétény településnek az összes iratanyagát egészen a 20-as évek elejéig. Az 1920-as évek utáni nagytétényi dokumentumok pedig átkerültek Budapest Fővárosi Levéltárába. Ebben a levéltárban is rengeteg időt töltöttem el. Ezen kívül Székesfehérváron a Püspöki Levéltárat is látogattam, hiszen az egyház szerepe is fontos volt a község életében.
Jártam még a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban, a Holokauszt Emlékközpont Levéltárában, hiszen a 40-es évekről írtam a harmadik kötetet. Ennek a kötetnek az első része a második világháború nagytétényi eseményeit, a második része pedig a Rákosi diktatúra éveit dolgozza fel. A negyedik kötet a városegyesítés utáni évekről szól, azaz 1950-től a rendszerváltásig. Közel negyven évnek a történelme, amelyben szerepel az 1956-os forradalom és szabadságharc, a Kádár-korszak időszaka és a rendszerváltás évei.
Az ötödik, új kötetem műfajilag is más, mint az előző négy, hiszen azok évről-évre tárgyalják a község történetet. Ebben a kötetben a közel kétezer esztendőnek eseményeiből, történéseiből válogattam krónikákat, történeteket, elbeszéléseket. Évszázadok históriái az ókori Camponától a rendszerváltásig, ez a könyv alcíme.
Az első írás az ókori Campona feltárásának a története. Sok érdekességről írtam benne arról, hogy a honfoglalás után hogyan jött létre Tétény, s miért hívják Téténynek. Írtam a falu középkori kialakulásáról, fejlődéséről egészen a török időkig, amikor elnéptelenedett a falu, s a kastély is súlyosan megsérült.
A következő fejezet már Nagytétény 18-19. századi újjászületéséről szól, arról, hogyan népesítik be a svábokat, hogyan lett Tétényből sváb község, és hogyan épült fel a Száraz-Rudnyánszky kastély. A község iskoláinak történetét is feldolgoztam, az elemi és a polgári iskolák szerepelnek benne. Ahol most vagyunk, ez a Szelmann Ház, amely a község legrégebbi kocsmája volt a 19. század végén.
Szelmann Ignác, a későbbi tulajdonos felszolgálóként került ide a 20. század elején. 1915-ben feleségül vette a kocsmáros lányát, s így lett övé a kocsma, amely Szelmann Vendéglőként működött tovább. Szelmann Ignácot a mai napig nagy tiszteletben tartják itt, évente Ignác napot tartanak a tiszteletére.
Az 50-es évek elejéig, az államosításig az ő vendéglője volt. 1950 után kultúrházként, majd művelődési házként működött egészen 1986-ig. ’86-ban bezárták, majd a rendszerváltás után a Nagytétényi Polgári Kör kapta meg a ház működtetését. Azóta egyre szebb. Kint van a kertben a falu kemencéje, ahol rendezvényeket szoktak tartani.
Volt -e új ismeret, amivel eddig nem találkozott korábbi munkája kapcsán a könyv összeállításakor?
Természetesen, nagyon sok, hiszen Nagytétény kétezer éves múltját eddig nem kutattam ilyen részletesen, és szintén nem kutattam Tétény falu kialakulását és újkori történetét sem. Feldolgoztam még a rendszerváltás idején megszűnt három nagytétényi nagyüzem, a híres Metallochemia, a nagytétényi sertésgyár, és a nagytétényi gumigyár történetét is. A könyv különleges része az utolsó kilencven oldal, amelyben tíz ősi nagytétényi család képeskrónikáját írtam meg a családok segítségével. Az utolsó történet a saját családomé. Az én ősapám 1757-ben született itt Tétényben. Anyám révén én is félig sváb származású vagyok.
Hogyan látja, a nagytétényieknek van saját identitása?
Azt hiszem, hogy igen, persze nagyon sok új nagytétényi is van, akik nem őslakosok. A XX. században sokan települtek ide vidékről. Az őslakosoknak és családtagjaiknak, akik nagyon régen itt élnek, komoly helyi identitásuk van. Ez abban is megmutatkozik, hogy ezek a családok a mai napig nagyon sokat segítenek a Nagytétényi Polgári Körnek.
Milyen volt a könyv fogadtatása?
Nagyon jól sikerült a könyvbemutató, ebben a pandémiás helyzetben nem számítottam arra, hogy hetven fő is eljön a bemutatóra. Háromszázötven példányban jelent meg a könyv, s szinte pillanatok alatt elkapkodták, már csak huszonöt példány van belőle. [Valójában már csak huszonnégy, mert mi is vettünk belőle – a szerk.] Azt hiszem ez a legnagyobb siker, hogy máris az újranyomtatást tervezzük.