Egy év alatt két osztályt ugrott a Budafoki KK kosárlabdacsapata. A héten feljutottak az NB I/B Piros csoportjába. A gárda legponterősebb játékosa az amerikai Kevin Swanson lett, aki két és fél éve erősíti az együttest.
Mit éreztél, amikor a legutolsó, döntő mérkőzésen 8 pontos hátrányban voltatok a feljutást illetően?
Ouhhh…
Ezt, hogy értsem?
Ez volt a fejemben, de tudtam, mennünk kell tovább.
Miben bíztál?
A csapatban, amely Bálint (Piukovics Bálint) személyében megérkezett, akkor dobott be két létfontosságú hármast, amikor nagyon nagy volt baj. Köszönet illeti őt ezért.
És te?
Újra visszaadta a hitemet, és még keményebben harcoltam. Nem véletlenül írtátok a beszámolóban, hogy utána a légtér ura lettem. Haha, ezt a kifejezést Amerikában nem használjuk, először nem is nagyon értettem. Sikerült lepattanókat szerezni, védekezni, és még pontokat is dobtam, amelyekre nagyon nagy szükségünk volt.
Amerikában nincs ilyen kuparendszerű párviadal, amelyben akár a pontkülönbség is dönthet, értetted, hogy mit kell hozni?
Természetesen, az ember alkalmazkodik a versenykiíráshoz, tudtam, hogy mi a “győzelem” az utolsó meccsen. Idegenben nyertünk 18-cal, most kikaptunk 12-vel a Veszprémtől, de így van jól, megvan, ez a lényeg.
Nagy most a boldogság?
Annyiban amerikai maradok, hogy a bajnokságot akartam megnyerni, de tudtam, hogy mi a végcél, és erős maradtam végig, így feljutottunk. Ez hatalmas siker, ezért jöttem ide.
Ami már két és fél éve történt.
Igen, a COVID-járvány ideje alatt érkeztem, itt Budafokon egy-két hét kellett csak az összecsiszolódásra, ment minden a maga útján.
Akkor még az NB II-ben voltatok, ilyen bajnokság talán nincs is Amerikában?
Nem így hívják, de vannak ilyen kisebb tornák, a lényeg, hogy tudtam, ez egy nagy múltú klub, amely vissza akar jutni a közvetlen másodvonalba. Az első idény végén ez egy hajszálon múlott, de utána egy év alatt két osztályt is ugrottunk, így elégedett vagyok, megcsináltuk azt, amiért jöttem.
Apropó jöttél, Chicagóból, hogyan, miért?
Magyar barátnőm van, akivel még St. Louisban az egyetemen ismerkedtünk meg, ő is kosárlabdázik, eljöttem vele. Éreztem magamban a potenciált, hogy távol a hazámtól, a tengerentúlon is meg tudom mutatni, mire vagyok képes.
Mert eleinte ez nem volt cél?
Nézd, három évig nem játszottam otthon, az utolsó egyetemi évemben elvették a kedvem ettől a szép sporttól. Dolgoztam, és hobbiból pattogtattam. Aztán amikor megérkeztem, elkapott a bizonyítási vagy, csak nem felejtettem el játszani. Hiszen a barátnőm is visszament a régi csapatához. Így újrakezdtem, és ez jó dolog.
Otthon mit szóltak ehhez?
Anyukámnak be szoktam számolni, de valóban megleptem azzal, hogy megint játszom, azóta büszkén olvassa a rólam szóló cikkeket. Apukám és a barátaim is megnézik a meccseket. Az egyik haverom nagy kritikus, mert ő is játszott külföldön. Szakmai kérdésekről szoktunk vitatkozni, például, hogy mit csináljak, ha csapdáznak ellenem. Édesapám azonban feltétel nélkül lelkesedik a játékomért.
Hogyan tovább?
Most örülünk. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Én azért ebből (is) élek, tehát fontos lenne egy kedvező ajánlat, de most még nem foglalkozom pár napig ezzel. Aztán hazalátogatok, de nagyon remélem, hogy augusztusban jövök vissza (ahogy eddig is).
Mi lesz a Piros csoportban, ott is bajnokok lesztek?
Ott már kimondottan erős csapatok jönnek, de játszottam már ellenük a Hepp-kupában. Tavaly harmadikak lettünk abban a versenysorozatban, és nem kérdés, hogy ott is megálltam a helyem, az a bronzérem is nagy siker volt a Budafoknak.
Megkedvelted Magyarországot?
Haha, igen, vannak fura szokások (a halászlé kimondottan vicces étel, imádom, de a szabaduló szobák sokkal ötletesebbek, mint otthon), de jó fejek az emberek, bevallom, először fekete ember létemre tartottam a fogadtatástól, de ezzel semmi gond. Amúgy a minap egy 11 éves srácoknak rendezett bajnoki döntőn voltam “sztárvendég”. Mit mondjak, fantasztikus volt, amikor belépve a csarnokba vagy 100 kissrác azt skandálta: “Kevin, Kevin”. Nem véletlenül kértem, hogy ezt a fotót is használjátok az interjúhoz. Nagyon jól esett.