Jánoki-Kis Viktória nemrégiben megjelent Csend és zivatar című regényét mutatta be a Budafoki Könyvtárban a szerző és a kötet szerkesztője, Bíró Gergely. A könyvbemutatón egyik kollégánk is részt vett, az alábbiakban az ő beszámolóját olvashatják.
Néhány perccel a 18 órára meghirdetett kezdést követően szinte teljes egészében megtelt a Budafoki Könyvtár második emeletén az erre az alkalomra berendezett nézőtér. Az eseményt szervező könyvtár vezetője, Szabó Ágnes is örömmel állapította meg és osztotta meg velem, hogy a hasonló témájú rendezvényeknél megszokottnál több érdeklődőt vonzott Jánoki-Kis Viktória Csend és zivatar című regényének bemutatója.
Érzésem szerint mindannyian, akik részt vettünk a szerző első regényének Budafoki Könyvtárba szervezett bemutatóján, egy rendkívül érdekes és izgalmas beszélgetés fül- és szemtanúi lehettünk.
Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy az íróval a regény szerkesztője, Bíró Gergely beszélgetett, aki az alkotó mellett – helyzetéből adódóan – vélhetően a mű egyik legbeavatottabb ismerője. Bár ezzel nyilván lehetne vitatkozni, hiszen onnantól kezdve, hogy egy könyv az olvasók kezébe kerül, ők is beavatottak lesznek – csak másként, más szempontból. Akkor inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy könyv megjelenése előtt – az író mellett – általában a szerkesztőnek van a legtöbb ismerete az írás keletkezésének körülményeiről, vagy mondjuk a helyszín- és szereplőválasztások indokairól, a cselekmény irányváltásairól, hiszen a kiadó részéről az alkotóval ő tartja a kapcsolatot, és sok-sok egyeztetés lezajlik közöttük, mire a végleges verzió a nyomdába kerül.
Bíró Gergely éppen a fentiekben említettekről is, és persze sok minden másról kérdezte Jánoki-Kis Viktóriát, aki az est folyamán betekintést engedett a megjelenteknek abba az alkotói folyamatba, ami első regényének megjelenéséig vezetett.
A beszélgetés bevezetőjében a szerkesztő-moderátor elmondta, hogy a regény első változata 2022-ben készült el, de a kiadáshoz kapcsolódóan átmeneti finanszírozási problémák merültek fel, aztán a kézirat még két átdolgozáson is átesett, és a kötet csak 2024 elején nyerte el végleges formáját (a könyvesboltokba pedig júniusban került – a szerk.).
Bíró Gergely azon kérdésére, hogy első könyvét, az Átlépsz velem a víz fölött című novelláskötetét követően másodjára miért a regényírásba vágott bele, az író úgy válaszolt, hogy „jött bennem a vágy a sok novella után, hogy szeretnék már egy olyan történetet is megírni, amiben nagyobb teret adhatok a szereplőim lelkivilágának a bemutatására, az egész karakterük kibontására.”
A regény történetéről – anélkül, hogy spoilerezték volna – annyit tudhattunk meg, hogy három főszereplőjének, egy középkorú férfinak (Szilveszternek), egy hasonló korú nőnek (Annának) és a nő legnagyobb gyerekének, a 13 éves Zoénak néhány napját, és a bennük kavargó gondolatokat, lelki rezdüléseiket mutatja be. Annát és Szilvesztert életük mély válságában találjuk. A férfi elveszítette a feleségét, a nő pedig házasságába vetett hitében csalódott. A felnőttek problémáikra a megoldást egy erdei csendtáborban keresik, ott ismerkednek meg, és kerülnek közelebb egymáshoz. A cselekmény úgy épül fel, hogy a történéseket hármójuk szemszögéből ismerjük meg, és ez a három nézőpont folyamatosan váltakozik. A történet fontos szereplője még Zivatar, egy ló, akihez valamilyen módon a felnőtt szereplők és az elhunyt nő is kapcsolódnak.
A témaválasztásra vonatkozó kérdésre válaszolva a szerző elmondta, hogy a sorsfordító helyzetek érdeklik. Olyan emberekről szeret írni, akiknek a sorsa megindítja. Szerinte „a válságból való kijutás az, amit egy történetben legszebben el lehet mesélni.” Célja az is, hogy „egyfajta felemelés legyen a végén, a mélypont után történjen katarzis”. Fontosnak tartja, hogy bemutassa a súlyos problémát, aminek a megoldásán küzd a szereplő.
A szerkesztő meglátása szerint a regény egyik érdekessége, hogy Anna református hívőként egy buddhista elvonuláson próbálja megtalálni önmagát és a válságból kivezető utat. Az író erre úgy reflektált, hogy mivel Anna az ismerőseitől nem tud (szégyell) segítséget kérni, ezért arra a következtetésre jut, hogy a csend és az önmagába fordulás segítheti a gondokból való kilábalásban. Közben kiderül, hogy nem csak a magánéleti válságával, hanem a hitével is küzd, és ez is egy feszültségforrás az életében.
Bíró Gergely József Attila egyik jól ismert gondolatát idézve arra utalt, hogy legnagyobb terheink letételéhez egy másik ember segítsége is szükséges. Ehhez kapcsolódva kérdezte az írónőt, hogy mennyire van benne a Gondviselés az Anna és Szilveszter között kialakult kapcsolódásban.
Jánoki-Kis Viktória annak a hitének adott hangot, hogy a két ember közötti szeretetkapcsolatban ott van a Gondviselés. Meggyőződése szerint „sok mindent egyedül is meg tudunk tenni, de vannak bizonyos pontok az életünkben, amikből csak akkor tudunk kilépni, ha valaki más is belép, ha valaki más is segít. Éppen ez a segítség az, amiről ez a történet szól. Az, hogy egymás felé tud két ember fordulni, még akár úgy is, hogy alig ismerik egymást, hogy rá tudnak érezni a másiknak a problémájára, és pont a megfelelő módon tudnak jelen lenni, ez nagyon-nagyon szép jelensége az emberi létezésünknek, és én ezt nagyon igyekszem megragadni a történeteimben.”
Amellett, hogy a szerző és a szerkesztő a regény fő motívumaira utaló, fontos gondolataikat megosztották velünk, abban a szerencsében is részünk volt, hogy az írónő tolmácsolásában hallhattunk néhány részletet a könyvből. A felolvasások nem csak amiatt voltak izgalmasak, mert egy kis ízelítőt kaphattunk a regény hangulatából és a szereplők érzéseiből, gondolataiból, hanem azért is, mert Jánoki-Kis Viktória profi színészi előadásnak megfelelő interpretációját simán lehetett volna akár ott helyben hangoskönyvként is rögzíteni. Felolvasása annyira érzékletes és kifejező volt, hogy szívesen hallgattam volna tovább is a kiválasztott részleteket.
Az est folyamán szó volt még többek között arról, hogy miért éppen ezeket a neveket kapták a főszereplők, hogy a szerző honnan (pontosabban: kitől) vett mintát a tinédzser lány megformálásához, vagy hogy mennyi vívódással járt a könyv címének és borítójának a kiválasztása.
Megtudhattuk azt is, hogy a címben szereplő zivatar nem csak a ló nevére utal, hanem a szereplők lelkében zajló lelki viharoknak is a jelképe, a csendnek pedig nagyon fontos szerepe van mindannyiuk életében. Arra is fény derült, hogy a jelenidejű elbeszélést a szerző a forgatókönyvírásból hozza, és szerinte azáltal azonnali kapcsolódás jöhet létre az olvasóval.
A beszélgetést Kövi Arthur Bálint és Oláh Villő csellómuzsikával kísérték. A zenészek Kövi Arthur Bálint különleges szerzeményeit adták elő, részben a kotta követésével, részben az ahhoz kapcsolódó improvizációval. Nagyon érdekes volt, hogy a felolvasások után játszott zenék hangulatukban olyannyira rezonáltak az elhangzottakra, hogy – a filmzenékhez hasonlóan – aláhúzták és fokozták a szövegek mélységét vagy drámaiságát. Ez azért is volt figyelemre méltó, mert a csellista zeneszerző az eseményt követően érdeklődésemre elmondta, hogy nem ismerte a kiválasztott részletek tartalmát, és nagy öröm volt számára is, hogy a hallgatóság szerint is létrejött az összhang a szöveg és a zene között. Ennek köszönhetően – Bíró Gergely találó megfogalmazása szerint – egy igazi összművészeti esemény részesei lehettünk.
A szerkesztő és az író közötti beszélgetés után lehetőség volt a közönségnek is kérdezni, amivel igen sokan éltek is, a szerző pedig láthatóan örömmel fogadta a talán szokásosnál is nagyobb érdeklődést.
Az est végén az új kötetet meg is lehetett vásárolni és az íróval dedikáltatni, a könyvbemutató olvasókra gyakorolt azonnali hatását pedig mi sem jelzi jobban, hogy ezt többen – köztük jómagam is – megtették.
Tekintsék meg képgalériánkat is!
