Esélylatolgatás – A sereghajtó érkezik a Promontor utcába

by lantai.oliver

Vasárnap a tabella utolsó helyén álló Tatabányát fogadjuk a Promontor utcában, melyet tavaly idegenben 2-1-re legyőztünk.

Éppen ezen a győztes mérkőzésen debütált kerületi csapatunk vezetőedzőjeként Nikházi Márk. A bemutatkozás kiválóan sikerült, ugyanis augusztusban Merényi Ádám és Németh Márió találataival 2–1-re győzni tudtunk a Grosics Gyula Stadionban. A Tatabánya jelenleg a tabella utolsó helyén áll 17 rúgott és 35 kapott góllal, előbbi a második legkevesebb a mezőnyben, utóbbi viszont a legtöbb. Viszont tavasszal a Bányász csapat kispadján is változás történt: idén Klausz László ült le az edzői padra, akinek az irányításával egy hete legyőzték a feljutásért küzdő Vasast.

A BMTE 19 forduló után 24 ponttal a 10. helyen áll, de olyan szoros a középmezőny, hogy a 6. Szegedet (26 pont) a 14. Soroksártól (23 pont) mindössze három pont választja el. Ez is mutatja ennek a meccsnek a jelentőségét: egy esetleges győzelemmel nagyot ugorhatunk felfele, de egy vereség könnyen a kiesés szélére sodorhat minket.

A Budafoki MTE–Opus Tigáz Tatabánya mérkőzés a Merkantil Bank Liga 20. fordulójában

március 9-én, vasárnap, 14 órakor kezdődik a Promontor utcai stadionban.

A jegypénztárak a kezdő sípszó előtt egy órával nyitnak.

Így várja csapatunk edzője, Nikházi Márk a vasárnapi mérkőzést:

“Nagyon hasonló volt a szituáció, amikor augusztusban átvettem a csapatot, épp a Tatabánya elleni meccs előtt, amely akkor ugyanúgy megverte előtte a Vasast, mi pedig vereség után érkeztünk. Nagyon szervezett csapat az ellenfél, kőkeményen védekezik és jó kontrákból. Nehéz mérkőzéseken vagyunk túl, a vereségek, eltiltások és sérülések ellenére sok pozitívumból táplálkozhatunk, önbizalommal várjuk a mérkőzést. Azt akarom látni, hogy a mérkőzés végén újra együtt ünnepel minden budafoki!”

Olvasta már?