A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség bíróság elé állította az időskorú sértettet követő és megtámadó 34 éves nőt, akit a bíróság 5 év fegyházra ítélt.
A Fővárosi Főügyészég sajtóközleményében a következő áll: a vád lényege szerint a nő 2025. július 1-jén kora délután, az 58-as autóbuszon felfigyelt egy nehezen mozgó, időskorú nőre és a sértett nyakában lévő arany nyakláncra. Elhatározta, hogy megszerzi az ékszert, ezért a buszról a sértettel együtt a XI. kerületben leszállt, és követni kezdte őt.
Egy idő után áldozatához lépett, és hátulról megragadta a nyakláncát. Az idős sértett is megfogta a láncot, miközben segítségért kiabált. Ekkor a terhelt megfenyegette, majd elszakította a nyakláncot, amelytől a sértett a földre esett és véraláfutásokat szenvedett.
A rabló az ékszer kezében maradt darabjával együtt elszaladt. A budapesti rendőrök az elkövetőt azonosították és 1 hét múlva elfogták.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a támadót időskorú sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt gyorsított eljárásban, még a bűnügyi őrizet ideje alatt, bíróság elé állította.
A kerületi ügyészség indítványa alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat és őt 5 év fegyházbüntetésre ítélte. Emellett elrendelte egy korábbi, 1 év 6 hónapos felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek.
Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a kiszabott büntetésre is figyelemmel, rendelje el a vádlott letartóztatását. A bíróság a kényszerintézkedést – védelmi fellebbezés miatt egyenlőre nem véglegesen – el is rendelte.
A nyomozó hatóság által készített fényképen az elszakított nyakláncnak a sértettnél maradt darabja látható.