Bemutatjuk fotópályázatunk egyik nyertesét, Balla Ágnest.
Nagyszerű képet küldött nekünk, de ez sokakról elmondható a mezőnyben, rengeteg gyönyörű alkotás érkezett a pályázatunkra. Mennyire érte meglepetésként, hogy az Öné lett az egyik fődíj?
Amatőr fotósként nem ebből élek, viszont fontos a fényképeim által keltett érzelmek, benyomások megismerése. Bár az engedélyem nélkül rendszeresen jelennek meg fotóim a hírportálokon, aminek tulajdonképpen – amatőrként – örülök, de számomra legfontosabb egy fotómegosztó portálon a képeim megtekintésének, és a reakcióknak, kommenteknek a száma. Ez várhatóan szeptemberben fogja elérni a kétmillió főt. A megmérettetésnek része persze a pályázatokon való indulás is. Nem viszem túlzásba. Csak olyanon indulok, aminek tetszik a témája, magaménak érzem.
Általában úgy gondolom, hogy a képeim jók, és természetesen nyerni szeretnék, de mint mindig, most is láttam egy-két valóban jó képet, ami azért nyílttá tette a versenyt. Amúgy soha nem foglalkozom az esélylatolgatással, főleg ha ennek a közönségszavazat is része, ami a beküldő, és nem a kép tetszési indexét mutatja.
Egy egészen művészi beállításokkal készült fotóval nyert. Mekkora előkészületet igényelt ez a kép? Valamelyest azért beavat minket a kulisszatitkokba?
Néha megjelenik a fejemben egy fantasztikus kép, amire aztán éveket várok, hogy találkozzak vele, és megörökítsem. A díjnyertes kép is valami ilyesmi volt. A színeket, a hangulatot, a kompozíciót már korábban „megálmodtam”, aztán egyszer a házunk előtt megláttam a kicsit misztikus fényeket, a pára okozta ködöt, és tudtam, hogy ez az.
Milyen szerepe van az életében a fotózásnak? Csak szabadidős tevékenység, vagy komolyabban is foglalkozik vele?
A fotózás a 70-es évektől a hobbim. Még a kidolgozást is én csináltam a fürdőszobában. Mára szinte minden, számomra fontos fotós felszerelést beszereztem. Ez persze sufnituning kategória, és a milliós profi eszközöknek természetesen a nyomába sem jöhet, viszont vallom, hogy a jó szem, a kreativitás, a tapasztalat mindennél fontosabb. Rendszeresen szervezek (magamnak) fotósétákat, főleg ősszel. Az őszi színek szerelmese vagyok, ezért a nyaralásunk idejét és helyét is ennek alárendelve választjuk ki.
Egy-egy kirándulás, izgalmas rendezvény, vagy téma fotózása alkalmával akár százötven-kétszáz képet is lehet készíteni, amiből 1-2 heti gondolkodás után jó, ha tíz marad. Ebből néha összejön egy kiemelkedő kép. Sajnos nem annyira gyakran, mint szeretném. Nem szoktam mérni, de gyakran – akár egész nap – foglalkozom fotófeldolgozással. Már régen nem cél a valóság megörökítése. A képeim olyanok, amilyennek szeretném látni a világot. Ez sokszor irreális, elvont mesevilág. Ha ezt sikerül elhitetni, akkor jól csináltam. Szerencsére a férjem hobbija is a fotózás.
A „nem kerületi lakosok” kategóriában nyert szakmai díjat. Milyen a kapcsolata Budafok-Téténnyel, mi vonzotta ide – természetesen a fotópályázatunkon kívül?
Hosszú éveket dolgoztam a Nagytétényi műanyaggyárban. A gyerekeim is itt jártak iskolába, a baráti köröm is jórészt ide kapcsolódik. Nem csoda, hogy szeretem a többi budai kerület által kicsit lenézett Dél-Budát.