A budafok-tétényiek kedvezményt kapnak a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjére

by gaalt994

Ismét betartja ígéretét a világhírű zenekar, a szeptember elején kilátásba helyezett koncertre ráadásul 50%-os kedvezményt kapnak a XXII. kerületiek.

Szeptember első hétvégéjén egy év kihagyás után újra a boré, a pezsgőé és az önfeledt szórakozásé volt a főszerep a Budafoki Bornapok keretében. A rendezvény során koncerteket is tartottak, melyek közül egyet a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar adott.

Az együttes még év elején tette át székhelyét a XXII. kerületbe, elnökük és zenészeik azóta is hálásak Budafok-Téténynek és Karsay Ferenc polgármesternek. A 100 Tagú Cigányzenekar elnöke, Beke Farkas Nándor ezt a rendezvényen is hangsúlyozta, utána pedig egy budafok-tétényi Facebook-csoportba írt bejegyzésben jelentette be, hogy a zenekar még szeptemberben újabb koncertet ad a kerületben.

Azóta arra is fény derült, pontosan mikor valósul meg az esemény, amely egyébként a Hungarikum díjas együttes szólistáinak bemutatkozó koncertje lesz. Szeptember 25-én, szombaton este a kétrészes műsorban Kodály, Erkel, Monti, Brahms, Rossini, Bizet, Suppé és Csajkovszkij ismert dallamai csendülnek fel, az est után pedig lehetőség lesz ismerkedésre, beszélgetésre a világhírű zenekar tagjaival.

A koncertet a Klauzál Ház kezelése alatt álló Cziffra György Kulturális Központban rendezik meg, a belépő 4000 Ft-ba kerül. A budafok-tétényiek viszont féláron juthatnak jegyhez, lakhelyüket mindössze lakcímkártyájukkal kell igazolni.

Olvasta már?