Amikor a Budatétényi Rózsakertről beszélünk, többnyire nem a pénz jut róla az eszünkbe, hanem az anyagiak hiánya annál inkább. A történelem során volt olyan időszak, amikor a rózsaesszencia drágább volt, mint az arany, ezért most a pénzről lesz szó, mégpedig igen sokról! Dr. Boronkay Gábor cikkét közöljük, aki a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoportjának főmunkatársa.
Sokak számára talán újdonság, hogy amikor tízezer éve a rózsát nemesítésbe vonták, senki nem egy vázába tehető virágra gondolt, de még csak születésnapi ajándékot sem akartak belőle kreálni. Az akkori embereket kizárólag a virág illata babonázta meg. Ezt azonban mindennél többre becsülték. Nem véletlen, hogy a rózsaszirom egyből a vallási ünnepek része, a füstölők és a kenetek alapvető eleme lett. A rózsát szakrális aromanövényként tekintették: illatos víz és olajok alapanyagaként tekintettek rá.
Amikor I. Sarrukín, az akkád birodalom megalapítója Kelet-Anatóliából rózsát vitt haza – mintegy 4500 éve -, azt valószínűleg nem az otthon maradt hölgyeknek szánta, hanem egy új ipart kívánt vele megteremteni. Az illóolajipart. Nem véletlen, hogy a rózsatermesztésre utaló első hiteles leletek rózsavizes és rózsaolajos tégelyek és az ezekre utaló ékírásos szövegek voltak. Mivel ezeket az edénykéket királysírokba helyezték, a rózsaolaj igen nagy értéket képviselhetett. A rózsatermesztés hajnalán az emberek két extrém illatos fajjal találkozhattak: a bíborvörös parlagi rózsával, mely inkább Európára jellemző, és a fehér pézsmarózsával, mely valahonnan a Nyugat-Himalája hegyoldalaiból indult hódító útjára. A tudomány jelenlegi állása szerint e két faj keresztezése (illetve három, mert a pézsmarózsa maga is két rózsa hibridje) eredményezte azt az illatos kerti rózsát, amelyet ma damaszkuszi rózsaként ismerünk.
Az ókori Európában valószínűleg már termesztették, bár Egyiptomban nem ismerték. Az ógörögök Küréné rózsájaként, a latinok pedig Cyrene néven ismerték. Nevét egy ma már elpusztult görög településről kapta, mely a mai líbiai Benghazi környékén állt. Hogy a Kürénében termesztett rózsa tényleg damaszkuszi volt-e, nem tudhatjuk, de ezt tartották az ókor legillatosabb fajtájának. Mivel a desztillálást még nem ismerték – azt csak az arabok terjesztették el –, olajban vagy vízben főzték meg a szirmokat. Hatalmas mennyiségre volt szükségük: például Dioscorides görög orvos szerint ezer virág szirmát kellett olajban kifőzni, és azt még hétszer megismételni friss szirmokkal. El lehet képzelni, mennyi ideig tartott 7 ezer virág szirmainak összegyűjtése. Az ókort lezáró népvándorlás viszont nem kedvezett a parfümgyártásnak, a civilizációt őrző szerzetesek a rózsát kizárólag gyógynövénynek tekintették, igaz az egyik legfontosabbnak. A kereszténység ekkoriban igen szigorú volt, Alexandriai Clement püspök például kifejezetten bűnnek tartotta, ha valaki rózsavízzel illatosította magát. A damaszkuszi rózsa csak valamikor a XVI. század táján került be ismét Európába, valószínűleg a keresztes lovagok hozhatták be Perzsia környékéről. Senki nem tudja azonban pontosan, hogy ez kinek a nevéhez fűződik, mert a korabeli botanikusok számtalan eltérő néven említették és más rózsákkal rendszeresen összekeverték. Legkülönösebb tulajdonsága azonban hamar kiderült: bizonyos fajtái nyáron, sőt, ősszel is virágzanak, az ilyen rózsa pedig Európában szenzációs unikumnak számított. Az arab terjeszkedés során a perzsa rózsakultúra Anatóliába is átkerült, hamarosan a törökök is mesterei lettek a rózsaolaj kinyerésének. Európai terjeszkedésük során pedig a Balkán-félszigetre is magukkal vitték ezt a kultúrát, ahol kiváló helyet találtak a rózsának: a bolgár Kazanlak-völgyet. Annyira kiváló ez a terület a rózsatermesztésre és az olajlepárlásra, hogy a mai török rózsaolajipart a Bulgáriából hazavándorolt törökök élesztették újra, mivel Anatóliában közben felhagytak a lepárlással. Bulgáriában viszont máig is él ez a hagyomány. Bár több rózsából is nyernek illóolajat, uralkodóan a damaszkuszi rózsa helyi tájfajtáját használják, mely a völgyről a „Kazanlik” nevet kapta. Ha a kedves olvasók közül valaki szeretné látni a „Kazanlik” rózsát, nálunk a kertben ezt bármikor megteheti! Igaz a Budatétényi Rózsakertben „Trigintipetala Kazanlik” néven lehet vele találkozni, a név előtagja („harminc szirmú”) arra utal, hogy egy igen telt virágú fajtacsoport egyik tagjáról van szó.
Jó, de hol van itt a fent említett pénz? Bulgáriában manapság évi mintegy 2 tonna 100%-os rózsaolajat, úgynevezett rózsaesszenciát állítanak elő. És ez nem elírás! Mai áron ez körülbelül 2 tonna színezüst árának felel meg, de volt, hogy az esszencia drágább volt, mint az arany. Egy 15 éves adat szerint egy kiló rózsaesszencia közel másfélmillió forintnak megfelelő euró volt. Az is igaz azonban, hogy a rózsavízhez nem kell különösen sok belőle, 1 kg esszenciából mintegy 40 hektoliter rózsavíz készül. Miért annyira drága ez? Aroma céljára az egyszer virágzó damaszkuszi fajtákat használják, így évi egy, bár elhúzódós szüretre van csak lehetőség. 1 kg esszencia lepárlásához pedig mintegy félmillió virág kell! Ez pedig hozzávetőlegesen 1 tonna sziromnak felel meg! A fent említett számok azonban csak hozzávetőlegesek, Irán, Törökország, Franciaország tájékoztatóiban időnként ettől teljesen eltérő értékeket is lehet olvasni. A bulgárok annyira féltik illóolajuk minőségét, hogy ragaszkodnak a fajtájukhoz, és ettől eltérő illóolaj-összetételű rózsát nem szabad nemesíteniük. Attól tartanak, ha megváltozna a bulgár rózsaolaj illata, kiszorulnának a világpiacról. Aki azonban ellátogat hozzánk a Budatétényi Rózsakertbe, az több damaszkuszi rózsával is találkozhat! Mindenképpen azt ajánljuk azonban, hogy május végén-június elején jöjjön ki, hiszen a damaszkuszi rózsák alapvetően ilyenkor virágoznak. Először is természetesen a „Trigintipetala Kazanlik” rózsát érdemes megtekinteni, hiszen ez talán régiónk legismertebb damaszkuszi rózsája. Megtalálható azonban az „eredeti” damaszkuszi rózsa is, Európa első többször virágzó rózsája „Autumn Damask” néven. Ugyanezt a franciák „Quatre Saisons”, „Tous les Mois”, Hollandiában „Bifera” néven ismerik, angol nyelvterületen pedig „Monthly Rose” a becsületes neve. Ezek az elnevezések többnyire a havonként ismétlődő virágzására utalnak, bár a fővirágzáshoz képest nyáron és ősszel elenyésző a bokron található virágok száma.
Arról talán még nem beszéltünk, hogyan is néz ki egy jól fésült damaszkuszi rózsa. Mai szemmel nézve nem különösebben látványos. Bokra nagy, hajtásai többé-kevésbé íveltek. Lombozata némileg szürkés-deres színű, jellegzetesen molyhos. Virága nem túl nagy, a külső szirmok szép nagyok, de a belsők gyakran keskenyek, össze-vissza csavarodnak, a virág néha egy pomponra hasonlít. A hagyományos, aromanyeréshez ültetett fajták rózsaszínűek, de van fehér damaszkuszi rózsa is, míg a „Celsiana”, mely nevét Jacques-Philippe Cels XVIII. századi francia botanikusról kapta, egészen halvány rózsaszín. Színét tekintve a kertünkben is látható damaszkuszi rózsák közül talán legérdekesebb a „York and Lancaster”, ami nevéhez méltóan kétszínű.
Bár a rózsák háborújában nagy szerepet játszó Lancaster család emblémája a vörös rózsa volt, a két szemben álló családról elnevezett fajta inkább a rózsaszín árnyalatait mutatja fel, de virágról virágra eltérő mintázattal. Ilyen rózsa tényleg kevés van a világon! A damaszkuszi rózsáknak néha csipkebogyójuk is lehet, ez szép korallvörös, kifejezetten keskeny, palack alakú, gyakran mirigyszőröktől érdes.
Legkönnyebben az illata írható le. A legújabb kutatások ugyanis helyben hagyták azt a tradicionális tapasztalatot, hogy a damaszkuszi rózsa illata „damaszkuszi” illatú. Egyedi és csak rá jellemző. Igaz, a nemesítések során sok modern fajta, akár még vágott rózsa is lehet damaszkuszi illatú, ami arra utal, hogy ősei között damaszkuszi rózsa is volt. Mindez a rózsaolaj egyik legritkább, legkisebb mennyiségben előforduló molekulájára vezethető vissza, az úgynevezett β-damascenonra. Ha aránya eléri az illóolaj egy tízezred részét, már érezzük!
Felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e a kertünkbe ilyen rózsát ültetni? Ha folyton nyíló fajtát akarunk, sárgát vagy vöröset, akkor nem. Erre a célra olyan modern, de a damaszkuszira hasonlító rózsákat érdemes vásárolni, mint az angol rózsák vagy a nagy nemesítő cégek „romantikus” fajtái. Viráguk tömöttebb, nagyobb, színük változatosabb, miközben illatuk sokszor felveszi a versenyt a damaszkuszi rózsákkal. De ha egészséges, sokat tűrő, igazi történelmi fajtát szeretnénk beszerezni vagy tájképi kertet szeretnénk (értsd: nem szeretünk kertészkedni), bátran keressük! Fajtái ma már beszerezhetőek, a Budatétényi Rózsakertben is tervezzük a szaporításukat!
