Újabb érdekes és izgalmas beszámolót olvashatunk dr. Boronkay Gábor tollából, ezúttal a rózsafajták neveivel kapcsolatban.
Az előző cikkben annyira elmélyedtünk a tudományos nevekben, hogy a sokkal népszerűbb fajtanevekkel már nem is tudtunk foglakozni. A téma talán unalmasnak tűnhet, mert mondjuk, ha egy rózsát „Ingrid Bergman”-nak hívnak, akkor annak hívnak, mit lehet erről annyit beszélni? Azért lehet. Szakmai vezetéseken az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy ki nevezi el az új fajtát. Természetesen a nemesítője. De amennyiben a nemesítő egy cég dolgozója, mondjuk egy kertészeté, márpedig ez majdnem mindig így van, a fajta tulajdonosa a munkahely, így a fajtanevet ez a szervezet adja a rózsának. Ez lehetne a vezérigazgató is, de többnyire egy marketingcsoport határozza meg.
Olyan szempontok merülnek fel, minthogy milyen országba is szánják a fajtát, milyen csengése van a névnek, nem lehet-e összekeverni egy szalonképtelen kifejezéssel, foglalt-e már a név, vannak-e jogi következményei egy elnevezésnek. A névadás azonban nem könnyű. A mai szabályozás abból indul ki, hogy egy fajta neve, mint márkanév, levédhető, és aki ezen a néven árulja, az fizet a márka (fajtanév) tulajdonosának. A tulajdonos viszont szabadon hozzárendelheti a márkanevet bármelyik fajtájához, még csak nem is kell, hogy hasonlítsanak a fajták egymáshoz. Ez azonban maga a teljes káosz, ezért minden rózsának van egy kódneve, mely tulajdonképpen a valódi fajtanév. Ez a nemesítő nevének hárombetűs kódja és szándékosan kiejthetetlen rövidítés. Ezen a néven azonban nehéz eladni a fajtát, ezért a forgalmazók rákényszerülnek, hogy a márkanevén értékesítsék. A szép piros kerti „Ingrid Bergman” kódneve például POUlman.
A kódnévben a dán Poulsen család neve rejlik, ők regisztrálták a fajtát. A világító vörös „Mercedes” fajtaneve pedig MerKOR, mert Reimer Kordes állította elő.
A márkanév használata elvileg nem kötelező, de mivel a vásárlók így ismerik a fajtát, átnevezve már nem annyira piacképes. Néha azonban megéri új nevet adni, így történt például, hogy a legismertebb mályvarózsaszín rózsát „Blue Moon”, „Blue Monday”, „Sissi”, „Sissy”, „Mainzer Fastnacht” és még számtalan más néven is árulják. Főleg régebbi fajták esetében gyakori, hogy lefordítják a nevet, mert így jobban érthető. Például a „Mothersday” számtalan nyelven „Anyák napja”-ként ismert, egykor nálunk is így forgalmazták.
Híresen soknevű a világ első, valóban robusztus, máig is kiemelkedőnek számító teahibridje, a „Peace”. Ezt a francia Meilland család még 1939-ben nemesítette. A háború miatt a rózsa Olaszországba került, ahol a „Gioia” (öröm), Németországban pedig a „Gloria Dei” (Isten dicsősége) nevet kapott. Mikor hazaért Franciaországba, a nemesítője a rózsát édesanyjáról „Mme. A. Meilland”-nak nevezte el. Híres nevét, a békére utaló „Peace”-t pedig 1945-ben kapta az amerikaiaktól. Az ottani rózsatársaság ugyanis véletlenül akkor ülésezett, amikor Berlin elesett, így a San Franciscóban éppen az ENSZ Alapokmányát tárgyaló küldötteknek egy-egy szál „Peace” rózsát tudtak küldeni, mint a remény szimbólumát. Így történt, hogy a fajta végleg a béke rózsájává vált.
Egy rózsa azonban nem kaphat meg bármilyen elnevezést, és a foglalt nevek, márkanevek, védett személynevek csak azok tulajdonosának beleegyezésével adhatóak. A „Picasso” nevet például maga a mester engedélyezte, de nem írta alá az engedélyt, mert minden szignója műalkotásnak számított. Ugyanakkor az egykor nagyra tartott narancs-lazac „Super Star” Amerikában a „Tropicana” nevet kapta, mert hiába volt annyira népszerű Európában, a Star Roses cég márkaneve miatt ez a név a tengerentúlon érvénytelennek számított.
Hasonlóan járt Márk Gergely rózsanemesítő is. Ő Kodály Zoltánról nevezte el az egyik kora fajtáját, amit a neves zenetudós utódai megtámadtak. Így lett a rózsa végül „Székelyfonó”. A „Kodály Zoltán emléke” név azonban már nem ütközött jogi akadályba, így ezen a néven is lett egy fajta. Ez az oka annak, hogy a magyar nemesítő fajtái közül olyan soknak a nevében szerepel az „emléke” kifejezés. Ilyen például a Budatétényi Rózsakertben is látható „Báthory István emléke”, „Blaha Lujza emléke” vagy „Radnóti Miklós emléke”.
Ebben a nyelvi dzsungelben a Budatétényi Rózsakert csak úgy tud utat vágni, hogy egy elfogadható logika alapján választja ki, mi is kerüljön a névtáblára. A kódnév nem jó, mert szinte kiolvashatatlan, kereskedelmi nevekből pedig akár tucatnyi is lehet. Ezért a világ talán legnagyobb rózsaklubja, az Amerikai Rózsatársaság rendszerét vesszük át. Ők minden fajtára meghatározták a „kiállításra ajánlott” nevet, és ahol csak lehet, mi is ezt használjuk. Persze a módszernek van hátránya is, mert az európai fajtákra Amerikában nem mindig azt a nevet használják, amelyen azt eredetileg bemutatták. Mégsem változtatunk rajta, mert míg az amerikai rendszer nyomtatott és online formában is elérhető, kereshető és listázható, a fajták eredeti neve nem mindig ismert vagy ellentmondásos. Gyakran előfordul, hogy egy alacsony, bokorméretű fajta mutáció révén kúszó lesz, legalábbis egy- egy hajtása. Ezt leszaporítva egy új kúszórózsafajta jön létre, ami semmi másban nem különbözik a szülőjétől, csak a magasságában. Ilyeneknél az eredeti nevet meghagyják, s az elejére vagy a végére az angol „Climbing” vagy „Clg.” tagot helyezik, ennek a jelenése: kúszó. A franciáknál pedig a „Grimpant” előnév a használatos. Így például a kőr dámáról elnevezett „Dame de Coeur” fajta kúszó változata a „Clg. Dame de Coeur”. Könnyebb a dolgunk a magyar fajtákkal, mert azok többnyire nincsenek nemzetközi szinten regisztrálva, ezért csak egy nevük van, a vad fajoknál pedig a növényhatározók adnak jó fogódzót.
Hogy milyen nevek is léteznek? A világ legkisebb fehéres rózsáját például egyszerűen csak „Si”-nek kell hívni, míg a vöröses „Batthyáni-Strattman László emléke” floribunda fajtát még nekem is nehezemre esett papírra vetni.
Érdekességnek számít a fajták nevének nyelve is. Rózsakultúráját tekintve évszázadokig a legnagyobb presz-tízsű ország Franciaország volt. Ezért a korai rózsák fajtaneve is francia volt, mégpedig többnyire barokkosan hosszú személynév, mint például a „Cardinal de Richelieu”. Ahogy azonban a kínai teakereskedelem révén a kínai rózsák elsősorban Angliába kerültek, ott is megkezdődött a rózsanemesítés, s olyan angol fajtanevek jöttek létre, mint a kertünkben is látható „General-Superior Arnold Janssen”. A tiszteletadást aztán felváltotta a reklám, így a nevek eladhatóbbá váltak. Ilyen például a „She” (ő), a „Gardeners Glory” (kertészek dicsősége) vagy a „First Love” (első szerelem). Ma már azonban nincsenek nyelvi akadályok, a „Rector Ştefănescu Goangă” például Palocsay Rudolf egyik fajtája. Kétségtelen azonban, hogy a lilás-lazacos „Harry Potter” vagy a csíkos „Hocus Pocus” (hókuszpókusz) már a nevével is könnyebben eladhatónak tűnik.
