Folytatjuk a nagytétényi családtörténeti sorozatunkat. Ezúttal a Rózsa család történetébe nyerhetünk bepillantást. A mesélő Bese Erzsébet, a Rózsa család tagja, aki lejegyezte nekünk a család krónikáját. A szíjgyártó, fényező, kárpitos szakmát végző Rózsa János népes családját ismerhetjük meg a történet által.
A XX. század elején kevés volt a boldogsághoz, ha két fiatal egymásba szeretett, mindkét család beleegyezése kellett a házassághoz. Különösen, ha a leendő menyasszony, Weiser Gizella özvegy volt, és két kiskorú gyereket nevelt (Schuller Henriket, Schuller Gizellát), valamint nyolc évvel idősebb volt a vőlegényénél, Rózsa Jánosnál. Amennyiben a szerelem valódi, mint a nagyszüleim esetében, akkor a házasság megköttetett.
Nagyapám családja Budafokon élt, nagymamáék tétényiek voltak. Nagymama első férje meghalt. A házasság elleni kifogások a nagy korkülönbség és nagypapa fiatal kora (20 éves volt) miatt merültek fel.
A fiatalok a családok kifogásait hátrahagyva elköltöztek Pécsre. Itt három év alatt született két lányuk (Rózsa Erzsébet 1925, Rózsa Ilona 1926). Nagymama családjában meghalt Weiser József, aki szíjgyártó üzletet működtetett Nagytétényben, és nem volt, aki az ipart folytassa, így a család ellenállása gyengült, a fiatalok visszaköltözhettek a faluba.
1928-ban kapta meg nagyapám, Rózsa János az ipari igazolványát, ami feljogosította arra, hogy Nagytétényben szíjgyártó, fényező és kárpitos munkákat végezhessen.
Ezek a szakmák szorosan összefüggtek, hiszen a szíjgyártó készítette a lószerszámokat, fényezőként a ló vontatta kocsikat díszítette, a kárpitozás pedig a kocsi komfortossá tételén túl a családok mindennapi használati tárgyainak kényelmét szolgálta. Az 1920-as években zömmel ló vontatta járművek közlekedtek az utakon, így ezekre a szakmákra szükség volt. A harmadik közös gyermek (Rózsa Vilma) 1928-ban született.
Üzletét és műhelyét néhány év hányattatás után a Fő utca 44-ben rendezte be. Inassal, segéddel dolgozott, de gyakran a családtagok is részt vettek a munkák előkészítésében.
A ház – egy régi fajta sváb ház – az utcafronton üzlettel kezdődött, ezt követte a család lakása, majd a ház végében a műhely. A kocsik fényezését a szomszéd házzal közös fedett kapualjban végezte a nagyapám, míg a kárpitos munkák a ház hátsó részében készültek.
A szíjgyártásban az egyik legfontosabb művelet a varrás. Ezt kézzel végzik a küsün vagy varrószéken. Ez egy négy lábon álló padszerű eszköz, egyik végén fából készült szorítóval, amelynek két része közé erősítik a varrásra szánt bőrt, s a padon ülve varrnak.
A kézi varrás eszközei az ár és a tűk. Az ár segítségével lyukasztják ki a küsübe beszorított bőrt, s ezen keresztül varrják. A varróspárgát használat előtt szurok vagy méhviasz, és gyanta keverékével bevonva impregnálják. Ezek az eszközök a Nagytétényi Helytörténeti Kiállítótérben megtekinthetők.
Nagypapa aktívan részt vett a község társadalmi életében. Tagja volt az Iparoskörnek és a dalárdának is. Munka közben is sokat énekelt, és a szájából ilyenkor, kárpitozás közben is kiállt néhány szög, amivel az anyagot a bútorkerethez rögzítette.
A munkát a család megosztotta, a cseperedő lányok is kivették részüket a háztartási munkából, hogy nagymama tudjon segíteni az üzletben, a pénzügyek rendezésében.
Szorgos munka mellett minden évben húsvétra új ruhát kaptak a gyerekek, és a családról rendszeresen fotó is készült (1929).
A felnőttkorba jutó lányok az ismerős tétényi család (Kőszegiék) bőrdíszműves műhelyében dolgoztak, mert a női kezeknek ez a viszonylag finomabb, de szintén bőrmunka jobban megfelelt.
Közben kitört a II. világháború, és 1944 végén közeledett a front. A család azt gondolta, Budapest „nyílt város” lesz, és a legszükségesebb holmikkal beköltöztek Rózsadombra. Előzőleg a már eladósorba került lányok stafírungját gondosan selyempapírok közé csomagolva és ládába téve leásták a műhely padozatába. Tévedtek abban, hogy a városból nem lesz harctér, és a legrosszabb helyre költöztek, egy félig lebombázott ház pincéjében húzták meg magukat. 1945 elején nagypapa egy élelmiszer-beszerző útján az oroszok fogságába került.
A lányok nagymamával 1945 márciusában költöztek vissza a házba, ahol elég szomorú állapotokat találtak. A harcok elmúltával üzenet érkezett, hogy nagypapa Cegléden van gyűjtőtáborban. Mire hazakerült a táborból, diabéteszes lett, hosszabb időbe telt, mire feljavították az állapotát.
1945 tavaszán két lány is férjhez ment, az egyik a katona férjét követve elment a háztól, a többiek Tétényben maradtak, és segítették az otthon lévőket. A világháború utáni időkben az önálló „kisiparos” munkára nem volt lehetőség, a kocsifényezésre igény sem volt. Ekkor az üzletet Demján László órásmesternek adták bérbe.
Nagypapa a Bányagyutacs gyárba, a későbbi Chinoinba ment dolgozni, ahol porzsákokat varrt, amelyekre a robbanóanyagok szárításához volt szükség. Idővel a család több tagja is itt a gyárban dolgozott, igaz, nem a gyár veszélyes területén. A háború utáni nehéz anyagi viszonyok között a kárpitos bútorok felújítására fokozott igény mutatkozott, bár ezt már csak a gyári munka után, „feketén” lehetett végezni, de nagypapa szerette csinálni. Megjött a gyárból, ebédelt, lepihent egy fél órára, és utána estig dolgozott. Nagyapa cukorbetegsége idővel sokat romlott, végül látását is elvesztette, és bár fiatalabb volt, korábban halt meg, mint nagymama.
Mivel a szomszédos házat nem választotta el kerítés, abban az időben több lakásban is a Rózsa lányok laktak családjaikkal, így nekünk, unokáknak nagyszerű dolgunk volt, együtt játszhattunk, és így nőttünk fel.
A nagyszülők életük végéig a Fő utcai házban laktak. Sok örömük telt abban, hogy szeretteik a közelükben voltak, és időnként még a régi, évenkénti fotózásra is sor került. Az utódok többsége ma is Tétényben él, bár nem a régi házban.
A nagyszülők öt gyerekének nyolc unokája született. A nagymama első házasságából Schuller Henriknek (Pubi) két fia közül az egyik katonatiszt lett (már meghalt), a másik Százhalombattán dolgozott és ott lakik.
Az első házasságból származó másik gyerek, Schuller Gizella (férje Solti Jakab) házasságkötését követően a 60-as években a Lágymányosi lakótelepre költözött. A két lány (Solti Zita és Solti Gabriella) közül már csak az egyik él férjével a XI. kerületben.
Az édesanyám, Rózsa Erzsébet (férje Bese Gyula) bőrdíszműves lett, és a Bányagyutacs gyárban a nagypapával együtt dolgozott, egy gyermeke született, Bese Erzsébet, aki kohász diplomát szerzett.
Rózsa Ilona (férje Érsek Ferenc) házasságából egy gyermek született, Érsek Ferenc, borász végzettséggel dolgozott a Hungarovinnél.
Rózsa Vilma (férje Érsek Béla) házasságából egy fiú, Érsek Béla és egy lány, Érsek Sára született, mindketten a kerületben építettek házat és most is itt laknak.
A nyolc unokának összesen 11 gyereke született, vagyis ennyi dédunoka, és nekik jelenleg összesen 10 gyerekük, vagyis ükunokájuk van.