A polgármester a Facebook-oldalán számolt be róla, hogy a főpolgármester felkereste a kerületi Városházán.
“Karácsony Gergely főpolgármester egyeztetést kezdeményezett Budafok-Tétényről, mi pedig örömmel álltunk rendelkezésre. Készítettünk egy fotókkal és videóval ellátott szakmai anyagot, amit bemutattunk Karácsony Gergelynek és helyettesének” – mondta Karsay Ferenc, majd azt is megosztotta, hogy mikről tárgyaltak. Ezek az alábbi ügyek:
Mobilgát létesítése a Horgásztelepen, ahol tavaly szeptemberben kevesebb mint 1 méter hiányzott ahhoz, hogy átbukjon a gát felett a víz.
Megoldást találni a Savoyai Jenő téri áldatlan állapotokra, ahol még mindig a villamossínekre kell leugrálniuk az utasoknak peron hiányában.
Felújításra vár a Bartók Béla utat a Dózsa György úttal összekötő Török utca.
A Nagytétény–Diósd vasútállomáson P+R parkolók kialakítása lenne szükséges.
Szabadstrand kialakításáról a kastélyparkkal szemben lévő Duna-parton, valamint a felújított sólyapálya kivétele a természetvédelmi területből.
A Hárosi-öböl kotrása, ami ugyan állami terület, de a közös fellépéstől előrelépést várnak.
Szó esett még az Ártér és a Naphal utcát összekötő bicikliút megépítéséről.
“Összességében előremutató tárgyalásokat folytattunk és őszintén remélem, hogy ebből profitálni fogunk” – összegezte a találkozót Karsay Ferenc.