A jövő sportcsillagai című interjúsorozatban a népszerű magyar sportokat és azokat a feltörekvő, fiatal magyar sportolókat mutatjuk be, akik a jövő reménységei lehetnek. Azokkal a szakemberekkel is beszélgetünk, akik elhivatottan dolgoznak azon, hogy még magasabb szintre juttassák a magyar sportot. Gyulasi Noémi története a tökéletes példa arra, hogyan adhat önbizalmat a sport. A Passé Tánccsoport 17 éves versenyzője kezdetben csak édesanyjával volt hajlandó bemenni a terembe, ma pedig már világbajnoki aranyéremmel a nyakában áll a színpadon. A kitartásról és a csapat erejéről mesélt.
– Négy évesen kezdted, de nem indult zökkenőmentesen a karriered. Hogy emlékszel vissza?
– Valóban, a kapcsolatom a tánccal kicsit döcögősen indult. Nagyon visszahúzódó kislány voltam, az első alkalmakkor csak úgy voltam hajlandó részt venni az órán, ha anyukám is bent volt velem. Ő éppen azért vitt le, hogy a tánc tartást és önbizalmat adjon. Szerencsére hamar megszerettem, és onnan már nem volt megállás.
– Mi fogott meg ebben a közösségben?
– Az, hogy igazán önmagam lehetek. Ez nagyban köszönhető az edzőnknek, Czene-Bánhidi Petrának, aki olyan biztonságos légkört teremtett, ahol bárki felvállalhatja magát. A csapatunk valójában egy nagy, szerető család.
– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– A Modern Tánccsoportok Magyarországi Szövetsége által rendezett világbajnoki döntőn elért első helyezésünkre. Ezt a „kis csapatommal”, Veszeli Beatrixszel és Mányoki Emmával értük el, akikkel már több mint tíz éve tartunk ki egymás mellett jóban-rosszban. De nagyon emlékezetes a Csordás Dórával közös duónk Európa-bajnoki győzelme is, mert abba tudtam először igazán belehelyezni magam érzelmileg.
– Mit éreztél a dobogón?
– Elképesztő érzés az, amikor a belefektetett energia és munka megtérül és még elsöprőbb az érzés, ha tudod, hogy nem csak táncoltál a színpadon, hanem a lelked egy darabját hagytad ott a nézők előtt.
– Mi motivál a nehezebb napokon?
– A csapat. Ha rossz napom van, és elmegyek edzésre, a társaim mindig felvidítanak, vagy csak csendben együttéreznek velem. Petra szavai is sokat segítenek: „Ha sírni kell, sírj, de ne add fel! Nem könnyű, de képes vagy rá!Persze akarni kell elsősorban”.
– Mik a jövőbeli terveid?
– Szeretnénk idén is kijutni az Európa- és világbajnokságokra, és megmutatni a tudásunkat külföldi versenyeken is. Hosszú távon pedig nincs kizárva, hogy a tánc lesz a hivatásom is.