Kovács Kata Mia mindössze 10 éves, a Promontor TSK sportrúdtánc és modern balett versenyzője. Már hároméves kora óta az élete része a sport, és hihetetlen szorgalommal, heti hat-hét edzéssel készül a megmérettetésekre. A fiatal tehetséget a kezdetekről, egy emlékezetes színpadi leblokkolásról és a hárfázásról is kérdeztük.
– Hogyan kezdődött a pályafutásod, kinek a hatására mentél le először edzésre?
– A testvéreim jártak korábban capoeira edzésre, nagyon tetszett az ottani mozgás és a környezet, ezért anyukám engedte, hogy kipróbáljam. Később Millához (Nagy Zomilla edzőhöz) is mentem, szintén a testvéreim edzése miatt. Akkor még csak anyával mentem, hogy elkísérjük őket, aztán egyszer csak ottmaradtam edzésre is, és azóta is Millához járok, már lassan 6 éve.
– Milyen volt az első benyomásod a rúdsportról és a balettről?
– Nagyon tetszett a mozgás, eleinte játékosan, csak kisebb feladatokat gyakoroltunk, és mindig volt “játékidő”, amikor azt gyakoroltunk, ami nekünk tetszett. A rúdsport nagyon tetszett, sok videót néztem, és tudtam, hogy ezt szeretném csinálni. A balett már picit nehezebben indult, de azt is nagyon szeretem.
– Miért pont ennél a sportágnál maradtál, mi fogott meg benne leginkább?
– A változatosság, hogy mindig vannak új gyakorlatok, nem ugyanazokat gyakoroljuk minden órán. Szeretem az új dolgokat kipróbálni, és addig nem adom fel, amíg nem sikerül majdnem tökéletesen.
– Hogy néz ki egy átlagos heted? Hogyan tudod összeegyeztetni a sportot az iskolával?
– Heti 4 tánc és 2 vagy 3 rúdórám van. Sokszor este is ott vagyok a teremben. Az iskola után vannak az órák. Előtte, ha van időm, tanulok, ha nincs, akkor este, mikor végeztem, vagy hétvégén. A tanárok tudják, hogy sokat járok edzésre, és Móni néni (Bleicher Mónika igazgató) mindig elenged a versenyekre, sőt, néha edzésre is, ha szombaton iskola van.
– Marad időd hobbira vagy pihenésre?
– Nem sok időm van a versenyidőszakban, de ha igen, akkor szívesen olvasok, és kirándulni is szoktunk. A kedvenc hobbim, ami nem is hobbi igazán: hárfaórákra járok már másfél éve Timi nénihez.
– Melyik eddigi eredményedre vagy a legbüszkébb?
– Az első versenyemre. Soha nem gondoltam, hogy valaha ennyire fogok örülni valaminek. Ott éreztem először, hogy tényleg jó, amit csinálok. De nagyon büszke vagyok a tavalyi MLTSZ kvalifikációra is. Ott versenyeztem először csoportban. Nagyon izgultam, mert a többiek számítottak rám, és nem akartam elrontani.
– Mi a legemlékezetesebb versenyélményed?
– A tavalyelőtti első rúdsport verseny. Nem tudom mi történt, nagyon izgultam, és elfelejtettem az egész koreográfiát. Ott álltam a színpadon, valamit csináltam, és láttam, hogy Anya a fejét fogja, mert látta rajtam, hogy mi történt. Aztán persze nem lett annyira rossz, és ezüstérmet kaptam, de akkor nagyon rosszul éreztem magam, mert ilyen még nem történt velem.
– Mit éreztél abban a pillanatban a dobogón?
– Furcsa érzés volt. Mindenki gratulált, mert kívülről nem látszott, de én éreztem, hogy lehetne jobb. Amikor az érmet megkaptam, jöttem rá, hogy valamit mégiscsak jól csináltam.
– Mi motivál, amikor fáradt vagy, vagy nincs kedved edzeni?
– Ha nincs kedvem, akkor kedv nélkül megyek. És mindig bejön, mert az edzés nagyon feltölt, és sokkal jobb kedvem lesz utána. Olyan mélypontom, hogy abba akartam volna hagyni, még nem volt. Olyan volt, hogy éppen nem volt kedvem edzésre menni, de abbahagyni még nem akartam.
– Ki a példaképed?
– Kellerman Lili, mert ő kiskorától táncolt, és már a Táncművészeti Egyetemre jár. Szerencsés vagyok, mert néha edzésen találkozhatok vele.
– Mik a terveid erre az évre és hosszabb távra?
– Az Európa-bajnokságon szeretnék részt venni szólóban és csoportban is. A nagy álmom hosszú távon pedig az, hogy a Táncművészeti Egyetemre szeretnék menni.
– Mit üzennél azoknak a gyerekeknek, akik most kezdenének sportolni?
– Legyenek bátrak, próbáljanak ki sportokat, és válasszák ki, ami a legjobban tetszik nekik. A legfontosabb tanácsom pedig: higgyetek magatokban, és tartsatok ki mindig, minden helyzetben!