Sárközi Gyula balettművész, koreográfus, rendező, producer, az EuroPass-díjas Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola alapítója és a Sárközi Gyula Társulat vezetője. Szatmári Éva beszélgetett a művésszel.
Azt nyilatkoztad korábban, hogy szegénységben nőttél fel, ám annál nagyobb szeretetben. Hogyan kerültél a Balettintézetbe? Hiszen nem művészcsaládból származol.
Imádtam nézni a Tavasz televízióban, ahogyan Gene Kelly és Fred Astaire táncolnak, és azt éreztem, hogy a tánc az egy felszabadító érzés. A bátyámnak volt egy barátja, aki annak idején az induló első néptánctagozaton tanult, ő mondta, hogy van felvételi a Balettintézetbe. Így megpróbáltam, több 100 gyerekből választottak ki tizenötöt, így kerültem be a tánc világába. Az emberi akaraterő sokkal többet számít. A tehetség és az alkat is fontos, de én akaraterőből nagyon sokat kaptam.
Innen pedig egyenes út volt az Operaház.
Annak idején, amikor bekerültem az Operaházba, mindenkit úgy hívtak, hogy kis csávó, én is így kezdtem, aztán néztem, hogy csinálják a nagyok, próbáltam tőlük tanulni. A nagy áttörés akkor volt, amikor Vlagyimir Vaszilijev (orosz balett-táncos és koreográfus), a világ legnagyobb táncosa kiválasztott a Macbeth előadásába. Én, aki még csak két éve voltam az Operaházban, olyan nagy sztárokkal táncolhattam, mint Keveházi Gábor és Pongor Ildikó. Vaszilijev nagyon sokat hozott ki belőlem, ő tanított meg arra, hogy nincs lehetetlen. Ő egy zseni, még most is él, 80 éves. Később Seregi László (Kossuth-díjas táncos, koreográfus) kiválasztott Tybalt szerepére a Rómeó és Júliában. Mesterem lett, a tanítóm, a pótapám, a barátom. A minőség mindent felülír, és ő fiaiként tekintett ránk, akinek az a feladata, hogy faragja a gyerekeit. Azt mondta egyszer Seregi László, “hogy ha úgy jössz ki a színházból (nézőként), hogy teszel még tíz lépést, de a lelked még ott marad…- nah, akkor csináltál valamit.”
Tíz évig tanítottál a Magyar Táncművészeti Főiskolán, ekkor fogalmazódott meg benned a saját iskola létrehozása?
Még aktív táncosként, 26 évesen kezdtem el tanítani, két táncos generációt neveltem ki. Ha egy mester egy vagy két növendéket tud szólistává nevelni, akkor az már nagy eredmény, nálam pedig három-négy szólista került ki. Az általam tanított növendékeknek a 95%-a a táncos pályán öregedett meg, meg tudtam velük szerettetni a táncot. „Régóta nem végzett ilyen fiúévfolyam” – írta meg a Magyar Hírlap. Az akkori rektornak ez nem tetszett, és felajánlotta, hogy melléktantárgyként az akkori néptánctagozaton tartsak balettórát. Az ország egyik legjobb balettmestereként kértem egy újabb balettévfolyamot, amit a rektor nem akart, így eljöttem. Pár évre rá pedig megszületett a Madách Táncművészeti Iskola, ahol ma már közel 500 gyerek tanul, ami európai szinten is nagy dolog. Európában nagyon kevés olyan ember van, aki képes volt létrehozni és működtetni egy táncegyüttest és egy iskolát is magánvállalkozásként.
Azon gondolkodtam, hogy a művész nem feltétlenül jó tanár, menedzser, producer. Alapvetően megvannak benned a vezetői képességek és célorientált ember vagy? Vagy inkább volt egy álmod, amit lépésről lépésre a maga buktatóival létrehoztál?
Az élet kényszerített rá. Magad uram, ha szolgád nincs, de ha valaki az induláskor azt mondja nekem, hogy az iskolám ekkorára növekszik, akkor megijedek és elszaladok. Beletanultam. Lépésről lépésre épült fel. Amikor az ember hordja össze hangya módjára a morzsákat, nem azon gondolkodik, hogy mennyi morzsát hordtam már be a bolyba, hanem azon, hogy még mindig etetnem kell, akiért felelősséggel tartozom, és gyerünk tovább, menjünk dolgozni. Nyilvánvalóan voltak hullámvölgyek, de mostanra van egy nagyon jó háttércsapatom.
Még az iskola létrehozása előtt először a KFKI Kamarabalett (később Sárközi Gyula Társulat) alakult meg 2000-ben, és akkor koreografáltad az LGT Táncképeket, mely előadással bejártátok az ország színháztermeit.
Így van. A KFKI támogatta Presser Gábor Emberek és angyalok című lemezét, ezután megkeresett a KFKI a támogatásukkal, így adott volt a dolog, hogy Presser zenéjére csináljunk koreográfiát, így született meg a KFKI Kamarabalett. Az LGT Táncképekkel meghívtak bennünket a Győri Táncfesztiválra, ahol a 45 perces produkció után 17 perces volt a taps. Körbementünk az országon, sok helyen játszottuk. Az utolsó előadásunk a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon volt, amiben Somló Tamás is játszott, zsonglőrködött. Egy hosszabb szünet után pedig tavaly novemberben felújítottuk az LGT Táncképeket, a köztes időben játszottunk XXI. Macbeth-et, Tam Tangót, Bogármesét, Pán Pétert és a Diótörőt. A nagy sikersorozatunk a Bogármese, sok gyerek ezért választja az iskolánkat, a 325. előadásra készülünk.
Miért újítottad fel a produkciót?
Azért az LGT Táncképeket újítottuk fel, mert egyrészt népszerű, másrészt nagy kihívás a táncosoknak és az iskolának is. Ezzel a produkcióval 50 ezer ember előtt táncoltunk az LGT koncertjén a szigeten. Szakály György volt az első felvonás koreográfusa, a második felvonást én koreografáltam. A felújított változatban pedig az első felvonást Jurányi Patrick koreografálta, a második felvonásra felkértem Kováts Gergely Csanádot és Kovács Zsoltot, hogy az eredeti koreográfiába mellé koreografáljanak bele, tegyék maivá a koreográfiámat.
Az eredeti produkcióban még Pongor Ildikóval duettet táncoltál. Most pedig a fiad (Sárközi Gyula József) játszik az előadásban, aki a premierkor talán egyéves lehetett?
Könnyfakasztó ez az egész helyzet. Annak idején az LGT Táncképek turnén kb. kétéves volt a fiam, táncolt a nézőtérén az előadás alatt és sírt, hogy miért nem táncolhat a színpadon. Nem erőltettem nála, hogy táncos legyen. Beleszeretett. Sokat volt velünk az iskolában, ő pelenkás korában kiválasztotta magának ezt a szakmát.
Miben lesz különleges a Klauzál Házban színpadra kerülő produkció?
Az első felvonásba vendégművészként felkértük Sándor Péter színművészt, a második felvonásba pedig Rókusfalvy Lilit. Az előadás sok meglepetést tartogat a közönség számára.