Bottyán Marianna gyerekként táncművésznek készült, de hamar bevonzotta a szülői örökség, azaz a festészet szeretete. 30 éve foglalkozik hivatásszerűen képzőművészettel. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. A festészet sokoldalú irányzatai közül a klasszikus impresszionizmus gyökereiből táplálkozó új figuratív festészet áll hozzá a legközelebb, olaj-, akril- és akvarelltechnikák alkalmazásával. Lekedvesebb számára a közvetlen tájban festés, így elsősorban plein air festőnek tartja magát. Kedvelt festő helyszíne a régi Budafok festői utcái és a Háros-sziget. Országosan több mint 50 kiállítása volt. Ismerjük meg közelebbről a hónap művészét.
- Mennyire érte váratlanul, hogy ön lett februárban a hónap művésze?
Váratlanul ért, és hatalmas örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy én nyertem el a díjat. Nagyon megtisztelő, mert másodjára kaptam meg ezt az elismerést, ugyanis tíz évvel ezelőtt már megszavazta nekem a képviselő-testület, de akkor egy teljesen más helyzet volt, hiszen még újnak számított a díj, amit az elsők között kaptam meg. Most másodjára örülhetek a díjnak, ami nagy megtisztelés.
- Ha visszatekint a pályája elejére, mennyire volt egyértelmű, hogy a képzőművészetben teljesedik ki, mint alkotó?
Művészcsaládba születtem, mondhatni, hogy a szüleim példáját vittem tovább. Kezdetben táncművésznek készültem, balett-táncos szerettem volna lenni, de alkati problémák miatt kénytelen voltam belátni, hogy nem ez az én utam. Édesapám és édesanyám is festőművészek voltak, akiktől hatalmas inspirációt kaptam. Anyukám 84 éves, még ma is kezébe veszi néha az ecsetet. Amikor 13 éves koromban eldőlt, hogy nem leszek táncos, akkor egyértelművé vált, hogy a képzőművészet kerül a fókuszba.
- A szülei mellett kik voltak azok, akik a pályáját befolyásolták?
Elsősorban a rajztanárom, Záborszky Gábor, aki képzőművészeti gimnáziumban tanított, és elindított az utamon. Sokat köszönhetek a Vasutas Képzőművész Kör kiváló rajztanárainak is, ahol édesapám alapító tag volt, később pedig megismerkedtem egy nagyon kedves festőművész kollégámmal, aki a gyermekem édesapja lett, komoly lökést adott abba az irányba, ahol most tartok. Ő a klasszikus impresszionizmus felé vitt el, és megtanított arra, hogy milyen csodálatos a természetben festeni. Természetesen nem mindig könnyű, mert ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, de azóta is szerelmese vagyok a plain air festészetnek. Úgy látom, hogy ez Magyarországon kevésbé ismert. Nálunk főleg a nagybányai festőiskolában terjedt el, ahol francia mintára kezdték el művelni.
- Melyik a kedvenc technikája?
Évek óta az akril és az olaj az elsődleges technikám, de akvarellfestőként kezdtem. A legnehezebb és a legszebb műfaj az akvarell. A víz csodálatos elem. Az akvarellt fedőfesték nélkül alkotjuk, és javítás nélkül hozunk létre egy látványelemet. Az, hogy kezdetben akvarellel kezdtem dolgozni, az nagyon jó előképzettséget adott a későbbi olajtechnika fejlődéséhez vagy fejlesztéséhez. Jelenleg vegyes technikát használok, akril alapokon indulok el, de olajfestmény lesz a végeredmény. Ötvözöm a két technikát.
- Át is adja a tudását a következő generációnak? Milyen szerepet tölt be a tanítás az életében?
2015 óta tanítok rendszeresen, de már jóval korábban is megkerestek, tulajdonképpen már 20 évvel ezelőtt is. Mindig volt egy-egy tanítványom, akikkel kijártam festeni a szabadba, a tájba. Úgy vettem észre, hogy most egyre nagyobb igény van erre, és nagy örömmel osztom meg velük a tapasztalataimat, hiszen gyakorlatilag 30 éve művelem a tájban festést, ami Magyarországon ritkaságnak számít. Ma már táborokat is tartok, az Artnatura festőtáborokban körülbelül tíz fővel foglalkozom. Örömmel mondhatom, hogy folyamatosan jönnek tanulni a tanítványaim.
Melyik kiállítását emelné ki az eddigiek közül?
Nagyon szép kiállításaim voltak. A legelső 1993-ban volt Fehérgyarmaton, majd évente három-négy kiállítással jelentkeztem általában. A Nemzeti Táncszínházban 2004-ben volt édesanyámmal egy közös kiállításom, amit csodálatos emlékként őrzök. Később külföldön is bemutatkozhattam. Jelenleg készülök egy budafoki kiállításra a Magdolna Udvarban. Remélem, ebben az évben megvalósul. Egyre több budafoki képet festek a Háros- szigetről, a régi Budafokról, a Péter Pál utcáról és környékéről. Megörökítem a kerület legszebb részeit.
Utoljára novemberben festettem kint, a Péter Pál utcában. A kerületben a Radóczy Mária Galériában is volt önálló kiállításom. Máriával 1996 óta vagyok közeli kapcsolatban, mivel ő kiemelten támogatja a fiatal művészeket, így keresett meg engem is annak idején. Fantasztikus, mennyire szívén viseli a fiatal művészek sorsát. Nagyon jó barátság alakult ki köztünk, ami azóta is tart.
- Tősgyökeres budafoki?
- 1988-ban költöztünk ki, mert megörököltem a nagynéném telkét, egy nagyon szép gyümölcsöst a Rózsavölgyben. A szüleimmel építkeztünk a ‘80-as években, és most is ez a kis romantikus kert az otthonunk. A Rózsavölgy oldalából csodálhatjuk a várost, ahonnan gyönyörű a kilátás. A kert 1947 óta a család tulajdonában van, úgyhogy lassan mondhatom, hogy tősgyökeres budafoki vagyok.
- Mit jelent önnek a kerület?
Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem Budapest egyik legromantikusabb, legszebb kerülete. Úgy érzem, hogy a régi Budafok a városnak egy rendkívüli része, hasonló lehet még Budapesten Óbuda egy kis szelete. Mindig nagyon szerettem az érzelmi kötődéseket az épített kultúra iránt, és ez Budafokon található meg a legjobban, mert nagyon sokoldalú kerület. Gyakran jártam Szigetközre, ahol lefestettem az ottani vízi világot, 10-15 évig jártam rendszeresen oda, érdekes rácsodálkozás volt, hogy ugyanazt megtalálom itt Budafokon, ha kimegyek a Háros-szigetre. A Kis-Háros-szigetet fedeztem fel legutoljára. Olyan hihetetlen, hogy itt vagyunk 1-2 kilométerre a városi forgalomtól, és a Szigetköz nyugalmát találom meg itt festőileg is. Budapest legsokoldalúbb kerülete, úgyhogy nagyon szeretek itt élni.
