Botrányosan viselkedett a képviselő a testületi ülés után

by gaalt994

Kóber György képviselő botrányos módon fejezte ki nemtetszését, amikor a mai önkormányzati képviselő testületi ülésen az 5 frakcióból 3 leszavazta az egyik megüresedett bizottsági hely betöltésére javasolt jelöltjét.

A Fidesz közösségi felületen közzétett közleményben rögzítette a történteket. Eszerint Havasi Zoltán (Momentum) még szeptemberben mondott le Gazdasági, Vállalkozás- és Turizmusfejlesztési Bizottsági helyéről. Ezt követően a frakcióvezetői értekezleten jelezte a Momentum, hogy Havasi helyére egy másik momentumos tagot javasolnak, akit a frakciók többsége nem támogatott és egyben kérték, hogy a soron következő testületi ülésre javasoljanak egy másik személyt. A Momentum a kérés ellenére a szeptemberi testületi ülésen változatlanul ugyanazzal a személyi javaslattal állt elő, akit a frakciók korábbi álláspontjuk szerint, másodszor sem támogattak, ezért a polgármester elnapolta a döntést.

Ekkor a Fidesz közlése szerint Kerekes Gábor (Momentum frakcióvezető) úgy nyilatkozott, hogy lemond a jelölés jogáról és átadja azt Kóber György képviselőnek, aki viszont nem tagja a Momentum frakciónak.

Ezzel a Fidesz-KDNP értelmezése szerint a Momentum a jelölési jogról lemondott, a lemondással a pozíció megüresedett, így a Fidesz-KDNP frakció is állított jelöltet, Kóber jelöltjével szemben. Végül a képviselő-testület három frakció támogatásával, két frakció ellenében dr. Túry Dániel Miklóst, a Fidesz frakció jelöltjét szavazta meg.

A közösségi portálon olvashatóak szerint a döntés hatására Kóber György  minősíthetetlen stílusban, hangnemben, illetve hangerővel bontotta meg a rendet, szidalmazva a képviselőket, a polgármestert és az alpolgármestert. De kifakadása több szemtanú szerint nem ért véget a testületi üléssel sem. A termet elhagyva, ordítva és szidalmazva irodájába is követte Dankóné Hegedűs Jolánt, a kerület alpolgármesterét, már-már a tettlegesség határát súrolva.

Karsay Ferenc polgármester a történtek kapcsán azt mondta: „kis bohóc is tud nagy cirkuszt csinálni”, azaz kis jelentőségű ügyben is lehet hangosan méltatlankodni, csak nincs sok értelme. De érdemben nem kívánt foglalkozni az üggyel, tekintve, hogy az egész esetet jelentéktelen nagyságrendű problémának értékelte az önkormányzat teljes működésén belül. 

Az ellenzéki kritikákat cáfolva Karsay még megjegyezte, hogy „tényszerűen nem igaz az állítás, miszerint az ellenzéki bizottsági tagok aránya alacsonyabb lenne a megválasztott ellenzéki képviselők arányánál. Ellenkezőleg: eddig a bizottságokban az ellenzék nagyobb létszámban volt képviseltetve, mint azt a testületi arányok indokolnák. Még most is csak nagyjából egálban vagyunk.”

Krieger Krisztina, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hozzátette: „Az Összefogás képviselői kommunikációjukban azzal tévesztik meg a közvéleményt, hogy ismét Fidesz diktatúrát hazudnak oda, ahol demokratikus keretek között nem az ő akaratuknak megfelelő döntés született. A momentumos bizottsági tag lemondása saját döntése volt, és a Momentumot senki nem fosztotta meg a jelölés jogától, de végül mégsem éltek ezen jogukkal.”

Kóber György óvodapedagógus korábban azzal szerzett országos ismertséget, hogy túl a drogliberalizáción, a gyermekek nemváltó műtétének TB-finanszírozását támogatta – írja a Fidesz. 

Kóber György az eset kapcsán levélben kért elnézést, politikai véleményét mindenben fenntartva, ugyanakkor a viselkedését túl erélyesnek nevezve.

A Fidesz frakció több tagja szerint kérdés, hogy Kóber György mai, minden önkontrollt nélkülöző viselkedése mennyiben fér össze óvodapedagógusi, gyermeknevelői munkásságával, megfelelő példaképként tekint-e saját magára, a reábízott gyermekek tekintetében. 

Olvasta már?