Búcsúzott a Magyar Kupa előző döntőse

by lantai.oliver

Mint ahogy azt korábban már megírtuk, a Budafok edzője bízott benne, hogy csapata bejut az idei Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé. Az első félidőt sikerült is előnnyel zárni, de aztán jött a második játékrész…

Egy félidőnyi játék után úgy tűnt, behúzhatjuk ezt a mérkőzést a harmadosztályú Veszprém ellen. A 37. percben Oláh ívelt labdát kapura, ami Dobsán megpattanva az ellenfél hálójában landolt. A második félidőre egygólos vezetéssel fordultunk.

Nem dőlhettünk azonban kényelmesen hátra, mert a veszprémiek három perc alatt megfordították a mérkőzés állását. Az 59. percben Major, majd három perccel később Bartusz juttatta a labdát a hálónkba. A 72. percben sikerült egyenlítenünk, amikor Kovács szabadrúgását Oláhnak sikerült a veszprémi kapuba bólintania (2-2). Sajnos Bartusz ismét az ellenfelünket juttatta előnyhöz tíz perccel a rendes játékidő vége előtt. Ezután nagyot küzdött csapatunk a hosszabbítás kiharcolásáért, volt tizenegyesgyanús eset is, de sajnos nem jutottunk büntetőhöz. Vasvárinak még volt egy nagy egyenlítési lehetősége a végén, de az is kimaradt. Maradt a 3-2 a hazaiak javára.

Ezzel kiesett az előző kiírásban döntőig menetelő csapatunk.

Erős Gábor a következőket nyilatkozta a klub honlapján: „Nagyon csalódott vagyok, hogy az előző sorozat döntős szereplése után nem kerültünk be a tizenhat közé. Az első félidőben volt tartás a csapatban, ez bizakodásra adott okot, de a szünet után előjöttek azok a hibák, amelyek a legutóbbi öt meccses nyeretlenségi szériánkat eredményezték. Sajnálom a rendkívül lelkes szurkolóinkat, akik Pápára is elkísértek minket, megérdemelték volna, hogy továbbjutást ünnepeljenek. Természetesen, én vagyok az első számú felelős, a hogyan továbbról el kell gondolkodnom.”

Fotók: huszonketto.hu

Olvasta már?