Karsay Ferenc hangsúlyozta, hogy hagyományainkhoz híven ismét fellobbant a székely szolidaritás lángja, amely nem csupán tűzcsóva, hanem az összetartozás és a közös gyökerek lángja.
“Ez a fény nemcsak tüzet gyújt, hanem táplálja a közös reményeket. A szélnek suttogjuk a régi szavak, a fejedelmek és a falvak neveit, őrizve a múltat a jövőnek” – mondta a polgármester. Kiemelte, hogy míg pénzzel adózunk az államnak, addig életünkkel és vérünkkel adózunk a magyar nemzetnek. Az őrtüzek fénye messzire ragyog, hirdetve, hogy egy nép, egy akarat és egy reménység vagyunk. Befelé melegít, kifelé üzen, mint a templom örök mécsese. A hit megőrzése révén a sötétség nem győzhet. Isten áldását kérte a székely népre és mindazokra, akik az őrtűz fényénél velünk együtt állnak ki és tesznek tanúbizonyságot hitükben, szívükben nemzetünkért. Isten áldja Székelyföldet és a magyar nemzetet!
Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere nagy szeretettel köszöntött mindenkit, külön a polgármester urat. Kiemelte, hogy otthon, Székelykeresztúron és egész Székelyföldön is meggyúlnak az őrtüzek. Megható érzésnek nevezte, hogy a székelyek Magyarországra érkezve, a nemzet fővárosában egy közösség kiáll mellettük. Emlékeztetett az 1920. június 4-i döntésre, melynek során a magyar nép kétharmadát idegen nemzeteknek adták. Elmondta, hogy több ezer székelykeresztúri aludt el június negyedikén úgy, hogy Magyarország volt az otthonuk, és június ötödikén egy másik országban ébredtek, idegen országban kellett élniük, miközben ugyanazt a tájat, a Jézus-kiáltó dombját és a kőkeresztet látták.
Fotók: huszonketto.hu