Büszkék lehetünk a lányokra, csak egy kis szerencse hiányzott az aranyhoz

by lantai.oliver

Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Cseh Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya néhány hibát látott, de alapvetően teljesen elégedett csapatának a funchali női vízilabda Európa-bajnokság döntőjében és az egész tornán nyújtott teljesítményével.

Az első mondatnak annak kell lennie, hogy gratulálok a lányoknak és iszonyatosan büszke vagyok” – kezdte összegzését az MTI-nek pár perccel az után, hogy a címvédő hollandoktól ötméteresekkel kapott ki 15-13-ra a magyar együttes a fináléban.

Megkockáztatom, hogy ennél többet nem tudott adni ez a csapat ezen az Európa-bajnokságon. Lehettünk volna aranyérmesek is, de ez nem azon múlott, hogy hogyan játszottak vagy mit adtak bele a lányok. És ez a lényeg.

A dicséret mellett kiemelte, hogy volt egy-két hiba.

Az utolsó negyedben kétszer egymás után nagyon gyorsan gólt kaptunk, kicsit elméláztunk középen. Ezt nem lehet megcsinálni ilyen meccseken. Sokkal keményebbnek kell lenni a kapu előtti légtérben, nem lehet, hogy ilyen gólokat kapjunk. Illetve az utolsó támadásunk…, egy Európa-bajnoki döntőben iksznél nem járhat le úgy a támadóidő, hogy nem dobjuk be a labdát centerbe, ha már nem tudunk lövőhelyzetet kialakítani. Ott agresszívabbnak kellett volna lenni.

Ugyanakkor hangsúlyozta: ha ezeket leveszi, akkor “alapvetően száz százalékosan elégedett“.

Ez most így alakult. Nem hiszek már abban, hogy vannak véletlenek, reméljük, hogy még van hová fejlődnünk, és fogunk majd nyerni

– tette hozzá.

A két csapat a középdöntőben is találkozott, akkor 5-4-re nyertek a hollandok.

Most sokkal jobban mozgattuk a labdát, mint a korábbi mérkőzésen, sokkal több volt a kétoldali betörés. Amit megtanultunk az előző meccsből, azt alkalmaztuk, nem tudták csak az egyik oldalra kiszorítani a támadásainkat. Összességében ezzel minddel elégedett voltam. Az a két gyors gól nem kellett volna a negyedik negyedben, akkor lehet, hogy egy góllal be tudtuk volna húzni a mérkőzést” – vélekedett.

MTI, Főkép: Funchal, 2026. február 5. Cseh Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a női vízilabda Európa-bajnokság döntőjében játszott Magyarország – Hollandia mérkőzésen a funchali Olimpiai Uszodakomplexumban 2026. február 5-én. Magyarország-Hollandia ötméteresekkel 13-15. MTI/Szigetváry Zsolt

Olvasta már?