A károsultakkal elhitetik, hogy romantikus kapcsolatot szeretnének velük, majd a bizalmukba férkőznek és kifosztják őket.
A Médiaunió Alapítvány és a Magyar Bankszövetség „A kulcs te vagy!” kampányának fókuszában ezúttal egy olyan csalástípus áll, amely hosszan felépített érzelmi manipulációval, hamis platformokkal és mesterséges intelligenciával fosztja ki áldozatait – sokszor milliós nagyságrendben.
A “Pig Butchering” típusú csalások manapság egyre több áldozatot tudhatnak magukénak. Az átverés során a csalók kifinomult pszichológiai manipulációs eszközökkel egy mély bizalmi kapcsolatot alakítanak ki az áldozatokkal, ezt követően pedig valótlan befektetési lehetőségek felvázolásával pénzt nyernek ki tőlük. A “pig butchering”, azaz “disznóvágásos” név onnan ered, hogy a csalók először jól “felhizlalják” az áldozatot – bizalommal és érzelmi kötődéssel -, majd “levágják” őt, azaz teljesen kiaknázzák pénzügyi tartalékait.
Ez az egyik legveszélyesebb és legnehezebben felismerhető átverési forma, amellyel a magyar felhasználók is egyre gyakrabban találkoznak. A módszer lényege nem a hirtelen támadás vagy adathalászat: a csalók hosszú hetekig, akár hónapokig tartó kapcsolatfelvétel során nyerik el áldozatuk bizalmát. A kapcsolat gyakran egy társkereső oldalon, közösségi média kommentben vagy éppen egy „véletlenül elküldött” üzenettel indul. Az elkövető barátságos, figyelmes, érdeklődő, az érintett pedig úgy érzi, végre valaki igazán figyel rá. A beszélgetések személyessé válnak, egyre bensőségesebb témákat érintenek, és mire a csaló előáll a „lehetőséggel”, addigra a célpont már nem egy idegennek, hanem egy potenciális társnak, bizalmi partnernek látja őt.
A befektetési ajánlat rendszerint egy professzionálisnak tűnő kriptovaluta-platformon keresztül történik. A felhasználó kezdetben csak kisebb összeget helyez el a rendszerben, amit a platform rövid időn belül „nyereséggel” jelez vissza. Ez újabb bizalmat szül, az áldozat egyre többet fektet be – sok esetben megtakarításait, kölcsöneit vagy családi forrásait mozgósítja, mivel már nemcsak a haszon motiválja, hanem az érzelmi kötődés is. A rendszer azonban nem valós: a látványos eredmények csak szimulációk, a weboldal hamis, a háttérben nincs semmiféle befektetési tevékenység. A kapcsolat végén, amikor az áldozat hozzá szeretne férni a pénzéhez, a csaló eltűnik, a platform elérhetetlenné válik – az áldozat pedig nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is összeomlik.
Rendőrségi források szerint több hazai eset is megerősíti, hogy a „pig butchering” típusú csalások nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is jelentős kockázatot jelentenek. Az egyik ilyen esetben az áldozattá vált férfi egy népszerű online társkereső alkalmazáson keresztül került kapcsolatba az elkövetővel. A kezdetben barátságos és bizalmat keltő kommunikáció során a csaló fokozatosan terelte a beszélgetést befektetési irányba, és egy – látszólag biztonságos – kriptovaluta-platformot ajánlott. Az áldozattól először csak kisebb összegű befizetést kértek, amely azonban a kapcsolat mélyülésével és az elköteleződés fokozódásával arányosan emelkedett. A férfi végül közel 14 millió forintot veszített el.
Ilyenkor nem adathalász linkkel vagy vírusos fájllal próbálnak bejutni, hanem érzelmi alapon építenek fel egy – érvényes SSL-tanúsítvánnyal rendelkező, élő árfolyamokat mutató, sokszor még ügyfélszolgálati chatbotot is működtető weboldalakkal megtámogatott – hamis világot, amiben az áldozat saját akaratából hozza meg a rossz döntéseket. Hetekig, néha hónapokig türelmesen építik a bizalmat, ezért esnek bele a csapdába akár vállalkozók, IT-szakemberek vagy pénzügyi területen dolgozók is. Az áldozatok sokszor utólag sem hiszik el, hogy becsapták őket, mert minden valódinak tűnt: az oldal, az applikáció, a beszélgetés, sőt még a kapcsolat is. És ez a manipuláció legveszélyesebb formája: amikor azt hiszi az áldozat, hogy ő irányít – pedig végig őt irányítottak.