Erős emberek jártak Nagytétényben, fotókon a magyar sikert hozó verseny

by talastunde

Toldi Miklós ugyancsak megirigyelte volna a szeptember 10-i Nemzetközi Erős Emberek Versenyén induló 10 erősportolót, akik Szlovákia, Románia, Lengyelország, Csehország és Magyarország csapatait képviselték. A versenyt az Angeli úti Nagytétényi Kohász Sportpálya területén rendezték meg. Lázár Csaba nemzetközi versenybíró a verseny előtt portálunknak elmondta, hogy bárki esélyes a 10 játékos közül az első helyre, hiszen nagyon erős a mezőny.  A versenyzők jól ismerik egymást, évente kétszer találkoznak, hogy aktuális erőlétüket próbára tegyék.  A versenyszámok között volt kőgolyóemelés, 170 kg-os szikla cipelése , 2 db 130 kg-os koffercipelés, súlyok fej fölé emelése és kamionhúzás. A versenyt Fekete László egykori erősportoló vezette, akinek a fia, Fekete Miklós nyolcszoros világbajnok erősportoló is részt vett a versenyen.

A több órás verseny jól megizzasztotta a versenyzőket, akik időre teljesítették a hatalmas súlyok cipelését. A közönség a ritkán látott teljesítményeket vastapssal jutalmazta. A verseny leglátványosabb része a 7 és fél tonnás nyerges vontató elhúzása volt, amit az első három helyezettnek sikerült a célba elhúznia.

Fekete Miklós nyerte meg az erőpróbát, második helyen a Szlovákiából érkezett Pálfi László, harmadik helyen pedig a román csapat tagja,  Kiss Attila végzett.

Olvasta már?