Erősítés érkezett Budafokra

by lantai.oliver

A Budafok pedig a 23 éves Debreceni Zalánnal erősített, aki a Paks csapatától érkezett a klubhoz, bár legutóbb, az őszi szezonban a szintén NB II-es Mezőkövesdben játszott kölcsönben. A XXII. kerületiek hosszabb távú szerződést kötöttek vele, és a védelemben számíthatnak rá – számolt be a Nemzeti Sport a klub honlapjára hivatkozva.

A Budafoki MTE közösségi oldalán a következőket írta:

“!!ERŐSÍTÉS ÉRKEZETT: ÚJ BALHÁTVÉD BUDAFOKON!!

Klubunknál folytatja pályafutását a 23 éves Debreceni Zalán, aki a Paks csapatától érkezett hozzánk, hosszabb távú szerződést kötöttünk vele, és a budafoki védelmet fogja erősíteni.

A 2002-es születésű fiatal balhátvéd legutóbb Mezőkövesden játszott kölcsönben, de pályafutását Dunaszentgyörgyön kezdte, majd az Illés Akadémián folytatta egészen az U19-es korosztályig. A játékos 2021 februárjában az U19-es magyar válogatottban is bemutatkozott, Szlovákia ellen kezdőként lépett pályára. Később megfordult Nyíregyházán, a Szombathelyi Haladásnál és a Kozármisleny csapatában is, 2022-ben leigazolta a Paksi FC, ahol hatszor szerepelt az élvonalban csereként.

Gratulálunk, sok sikert Zalán, és Isten hozott Budafokon!”

Főkép: Facebook

Olvasta már?