Ezt a meccset nagyon szerettük, mondjuk, hogy miért

by szorenyi6104

Csaknem 100-at dobva, 17 ponttal nyerte meg a Budafoki KK utolsó alapszakasz mérkőzését a kosárlabda NB I/B Zöld csoportjában.

“Szerettük volna megőrizni hazai veretlenségünket, és ez szerencsére sikerült” – nem véletlenül nyilatkozta ezt a Pénzügyőr elleni mérkőzés után Károly Máté, a budafokiak edzője. Ősszel idegenben ugyanis nagyon szoros meccset játszottak a mieink a Pénzügyőrrel.

Ráadásul most nekünk már nem volt tétje a találkozónak, míg az ellenfél a rájátszás kiharcolásáért küzdött. Ez nagyjából másfél negyedig érződött, addig hol mi, hol ők vezettek. A szünetre már kisebb előnnyel fordultak a hazaiak, hogy parádés harmadik negyedet játszva eldöntsék a találkozót.

A végén a védekezés intenzitása alábbhagyott, így 7 pont híján 100-at dobott a Budafoki KK.

A mieinknek még egy fellépése van hátra az alapszakaszban, Hódmezővásárhelyre utaznak. Az eredménytől függetlenül az első helyről kezdik majd a rájátszást.

Olvasta már?