Mészöly Géza távozott, Nikházi Márk visszatért a budafoki kispadra. Nikházi jól ismeri a klubot, hiszen nemrég még ő irányított, és a Soroksár elleni szombati bajnokira már újra az ő vezetésével készül a keret. Filkor Attila sportigazgató a Budafoki MTE hivatalos oldalán beszélt az elmúlt néhány nap történéseiről.
A klub honlapján Filkor elmondta, hogy “a klub vezetősége valóban nem tervezte ezt az edzőváltást, mert soha nem rögtön az edzőben keressük a rossz szereplés okát. Viszont tény, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége ahhoz, hogy változzon a helyzet. A másik oldalról viszont az is igaz, hogy a kevés idő szűkítette a lehetőségeket.
Felkészültnek kell lennünk minden új helyzetre, akár játékossal, akár edzővel kapcsolatos, és ez is ilyen volt. Sok lehetőséget átbeszéltünk, és abban egyetértettünk, hogy most
olyan edzőre van szükségünk, aki az elődjéhez hasonlóan ismeri és tiszteli a klubot és a budafoki hagyományokat, aki a csapat összeállításánál bátran nyúl a fiatalok és az idősek felé egyaránt, és nem utolsó sorban ambiciózus.
Ezért esett a választásunk több jelölt közül ismét Nikházi Márkra, akit Jakab János elnök úr elfogadott, és aki nyolc hónap után tér vissza a Promontor utcába. Őszintén hiszek benne, hogy nehéz, de sikeres időszak elé nézünk az ő irányításával.”
A teljes interjút ITT olvashatják!
