Guruló autómúzeum érkezik a kerületbe

by nora.farmosi

Augusztus 25-én, vasárnap mintegy száz oldtimer és különleges youngtimerből álló autókaraván látható a fővárosban és környékbeli településeken. Budafok-Tétényben a Piactéren 9:10 órakor vonul át a guruló autómúzeum.

Idén 17. alkalommal gördülnek ki a Budapest Classic Grand Prix márkafüggetlen oldtimer autós túra résztvevői a garázsból, hogy mintegy guruló múzeumként bemutassák az autózás történetét az érdeklődőknek. A Mercedes-Benz Classic Magyarország Egyesület szervezésében immár hagyománnyá vált örömautózáson változatos mezőny állt össze, melyben zömében harminc évnél idősebb járművek mutatják meg magukat.

A rendezvény résztvevői mindig örömmel veszik elő a garázsból a legféltettebb kincseiket, hogy Budapest nevezetességei között autózva kicsit visszarepítsék a közönséget a múltba. Ezek az autócsodák szinte mindenkiből nosztalgikus érzéseket váltanak ki, így az öröm kölcsönös.

A mintegy 225 km-es túrán a város nevezetesebb pontjait ejti útba a hibátlan állapotban lévő oldtimerkaraván. A rajtnak immár hagyományosan a Budaörsi Hovány Mercedes-Benz szalon biztosít méltó helyszínt, majd az itiner segítségével ellátogatnak Budafokra, ahonnan Zsámbék érintésével Bajna következik. Visszakanyarodva a főváros felé Budajenőt érintve a budai Várban és a Vígszínház előtt mutatják meg magukat az érdeklődőknek. Gödöllő után az Ómátyásföldi villákon át jut el a mezőny 16:30-kor a befutó helyszínére, az Erzsébet-ligeti színházhoz, ahol szakértő műsorvezető mutatja be az autókat.

A túra folyamán a résztvevők mindenütt betartják a KRESZ szabályait. Az autóban ülő páros – vezető és navigátor – tökéletes összhangja és együttműködése az autóval elengedhetetlen. A pontossági feladatokon mechanikus stopperórájukkal számolják a másodperceket.

A mezőny legöregebb autója egy 1933-as MG L type, mely sikeresen teljesítette korábban az 1100 km-es Gran Premio Nuvolari versenyt. A második legöregebb autó, a Willys Jeep a világháborút is túlélte. Ám az 1952-es Citroen 2CV-t, azaz a legendás „Kacsa” kedvessége és egyszerűsége sokakat megnyer.

Nehéz egy-egy autót kiemelni, de lesznek angol sportautók, az MG, az Austin, a Lotus, a Triumph és a Jaguár képviseletében. A német autók iránt érdeklődők Porsche, NSU, BMW és VW autókat is láthatnak. Az Alfa Romeok mellett Ferrari, Fiat és Lancia hozza a megszokott olaszos könnyed stílust és sportosságot. Mintegy 30 különböző márka képviselteti magát:

Alfa Romeo, Austin, Austin Healey, BMW, Chevrolet, Chrysler, Citroen, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguar, LADA, Lancia, Lotus, Mercedes-Benz, MG, Mini, Nissan, NSU, Opel, Peugeot, Plymouth

Porsche, Saab, Shelby, Triumph, VAZ, Volkswagen, Volvo, Willys márka szerelmesei egy kis időre visszarepülhetnek az időben.

Látványos helyszínek

Augusztus 25., vasárnap

  8:45                    Budaörs, Mercedes-Benz Hovány

  9:10                    Budapest XXII. Ker., Budafok, Piactér

  9:20                    Budapest XI. ker.,  Dunaparty Megálló

10:30                   Zsámbék, Piactér

10:50                   Bajna, Kastélypark

11:00                   Gyermely, Petőfi tér

11:25                   Budajenő, Pincesor

11:45                   Telki, Edzőközpont

12:30                   Budapest, II.ker., Hotel Budapest (Körszálló)

14:15                   Budapest XIII.ker., Vígszínház

15:55                   Gödöllő, Uszoda

16:20                   Nagytarcsa, Rákóczi u.

16:50                   Budapest XVI. ker., Erzsébet-liget

Az autók percenként érkeznek a helyszínre, ahol várhatóan másfél órán át láthatóak majd folyamatosan. A legidősebb járművek a mezőny elején haladnak majd.

Részletes információ és pontos időpontok: www.bpcgp.hu

Olvasta már?