Halálra izgultuk magunkat a kosárlabdadöntő első mérkőzésén

by szorenyi6104

Ami a legfontosabb, a Budafoki KK 5 ponttal győzött a Miskolc ellen az NB I/B Zöld csoportjának döntőjében. Budafok – MEAFC 77-72. Ez volt az első mérkőzés. A párviadal 3 győztes meccsig tart.

Nagyon gyengén kezdett a hazai csapat, és ekkor még finoman fogalmaztunk. Pocsék első 10 percet láttunk, volt már 9 pont előnye is a vendégeknek. A második negyedben pedig minden ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. Erőlködés erőlködés hátán, a pontokat nagyon izzadósan szerezték a budafoki kosárlabdázók.

A szünet előtt azonban jött egy jó hazai 2 perc, és így legalább csak 2 pontos miskolci előnnyel vonultak öltözőbe a csapatok.

A második félidőben ismét a játék küzdő jellege domborodott ki, azért használjuk ezt a közhelyet, mert, ha pontos jelzőket keresnénk, akkor arra még a választékos magyar nyelv kevésnek bizonyulna. De közben megtaláltuk a szót – szenvedős. A jó hír azonban az volt 30 perc játék után, hogy sikerült fordítani, de a két pontos előny kosárlabdában nem előny.

A negyedik negyedben folytatódott a birkózás a kosárpályán, olykor a szó szoros értelmében is, a vendégek is elkezdtek hibázni, és ennek meglett az eredménye. A budafokiak addig maradtak állhatatosak, ameddig az ellenfél megtört. Nem nagyon, de pont annyira, hogy másfél perccel a vége előtt 10 pont legyen ide. Innen már besétáltak a srácok, még akkor is, ha a végén az ellenfél hárompontosa szoros végjátékot sejtetett.

A bajnoki döntőben azonban tök mindegy, hogy mennyivel nyer egy csapat, akkor is húzhatja a strigulát, amelyből hármat kell gyűjtenie, és akkor megvan a feljutás a Piros csoportba, amely a tényleges másodosztályt jelenti.

A Budafok nagy lépést tett a valóban profi mezőny felé, de még kétszer nyernie kell a csapatnak. A következő mérkőzés Miskolcon lesz, ahol bravúr volna sikert aratni.

Olvasta már?