Hetekig nem szállították el a szemetet a XXII. kerület egyes részein

by nora.farmosi

Több héten át nem ürítették ki a kommunális hulladékot Budapest XXII. kerületének egyes utcáiban, emiatt a nyári hőségben a szemét a kukákban maradt, kellemetlen közegészségügyi helyzetet teremtve – számolt be róla a Blikk.

A lap szerint a felgyülemlett hulladék miatt több helyen elszaporodtak a legyek, a kukákban pedig nyüvek is megjelentek. A környéken élők attól tartottak, hogy a tartós szemétszállítási probléma akár egészségügyi kockázatot is jelenthet.

A lakók először a Mohu Budapesthez fordultak, de elmondásuk szerint kezdetben csak általános tájékoztatást kaptak. Később Perlai Zoltán, a XXII. kerület alpolgármestere is felvette a kapcsolatot a társasággal, majd egy személyes egyeztetésen arról tájékoztatták, hogy a szolgáltató jelentős munkaerőhiánnyal küzd.

A Mohu Budapest a Blikk megkeresésére azt közölte, hogy a fennakadások hátterében egyszerre áll a nyári szabadságolások időszaka, a megszokottnál magasabb betegállomány, valamint több kukásautó meghibásodása. A társaság szerint hétvégi túlórákkal és a járművek mielőbbi javításával igyekeznek pótolni az elmaradásokat.

Olvasta már?