Eddig még sosem sikerült magyar úszónak Eb-aranyérmet szereznie a királykategóriában. Most mindjárt két magyar arany is született.
Szerdán Mihályvári-Farkas Viktória és Rasovszky Kristóf jóvoltából mindjárt két aranyat szereztünk. Az Eb-k történetében eddig mindössze kétszer, 2014-ben és 2018-ban fordult elő, hogy 10km-en ugyanaz a nemzet adja a bajnokokat (a két holland géniusz, Ferry Weertman és Sharon van Rouwendaal nyert).
Szép volt Viki, szép volt, Rasó! – írta a Magyar Úszó Szövetség hivatalos közösségi oldalán.
Nyilatkozatok
Mihályvári-Farkas Viktóra, 10km, aranyérem
“Nagyon nehéz verseny volt – azért sikerülhetett, mert végig sikerült betartani a taktikát, amit megbeszéltünk, vagyis azt, hogy legyünk elöl és kontrolláljuk a versenyt. Annál is inkább, mert én nem igazán tudok, meg szeretek verekedni. Próbáltam minden ilyesmiből kimaradni és az élen úszni, diktálni az iramot. Amikor a harmadik-negyedik-ötödik körbe előre kerültem, kicsit meghúztam a mezőnyt, hogy ne egy nagyobb bolyban érkezzünk be az utolsó körre. Tudtam, hogy ott mindenki meg fog indulni, és az volt bennem, lehet, hogy annyira nem tudok, mint a többiek. És tényleg mindenki megindult, miközben egy spanyollal elkezdtünk izmozni, de mivel mindenki elindult egyfelé, úgy döntöttem, gyorsan átugrom rajta, és oldalt igyekszem a lehető legközelebb úszni hozzájuk és visszaállni az elejére. Az utolsó egyenes nagyon hosszú volt, de csak a két piros bóját néztem és közben mondogattam magamban, hogy gyerünk, mindjárt vége, csak bírjam ki – és persze reménykedtem, hogy nincsenek annyira rajtam. És nem voltak, és sikerült, és nekem ez most rengeteget jelent, mert ez nyíltvíz, itt bármikor bármi megtörténhet. Ma én lettem a legjobb, és ez óriási érzés, mert nagyon mélyről jöttem vissza, és most úgy érzem, jó irányba haladok.”

Rasovszky Krsitóf, 10km, aranyérem
„Hét éve nyertem utoljára egyéniben Eb-érmet, és ugye Glasgow-ban az pont ezüst lett a másik két szám aranyérme mellett, azaz valóban az a helyzet, hogy ezen a távon közben már világbajnok lettem, meg olimpiai bajnok, és csak ez Eb-arany hiányzott. Nagyon örülök, hogy ez megvan, mert célom volt, hogyha egy mód van rá, ezt még kipipáljam a pályafutásom során. Nem volt egyszerű verseny, eléggé hullámzott a víz, viszont ez általában kedvez nekem, miként most is. Próbáltunk elég nagy iramot úszni végig (Betlehem) Dáviddal, ami be is jött, mert a végére mindenki kellőképp elfáradt annyira, hogy már ne tudjon teljes erőbedobással küzdeni a hajrában. Bennem pedig még volt annyi, hogy elölről indulva meg tudjam tartani a vezetést.”
Fotók: Facebook