Imre Bence, a mezőny legjobbja: Egyből anyáékra néztem föl

by lantai.oliver

Imre Bencét választották az olimpiáról döntő mérkőzés legjobbjának.

A mezőny legjobbjának megválasztott Imre Bence mind a kilenc lövését gólra váltotta. A jobbszélső vérbeli “sportcsaládban” nevelkedett, hiszen édesapja az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó Imre Géza, édesanyja pedig az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó Kökény Beatrix.

Bence az utolsó pillanatokban a szüleire nézett föl, hogy ezt látják, elhiszik-e .
    

“Azt mondtam édesapámnak, remélem, 28 év alatt csak egy olimpia marad ki családi szinten, az pedig a tokiói volt, hiszen 1996 óta az összes olimpián ott volt vagy ő vagy édesanyám” – mesélte a Ferencváros játékosa.
   

Hozzátette, csodálja a portugálok játékát, az utánpótlásban három játékosukkal is sokat szerepeltek egymás ellen. Mint mondta, szenzációsan játszanak, nagyon jó ellenfélnek tartja őket. Saját magukról megjegyezte: szenzációsak voltak a mai napon küzdés terén és a végén játékban is.
    

A magyarok szombaton kikaptak Norvégiától, ezért a portugálokat mindenképpen le kellett győzniük a kvótáért.
    

“Soha életemben nem tapasztaltam olyat, mint szombaton a vesztes mérkőzés után: úgy üvöltött le minket az edzőnk, hogy közben azt mondta, iszonyatosan büszke ránk. Ez szenzációs érzés volt” – árulta el Imre.
    

A junior világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó végül hangsúlyozta: nagyon köszönik egész Magyarországnak, illetve a szurkolóknak, hogy ennyien kilátogattak a tatabányai csarnokba, támogatták a csapatot és “belehajszolták” a játékosokat a győzelembe.

MTI – Főkép: MTI/Bodnár Boglárka

Olvasta már?