Ismerjék meg Serfőző Lászlót, aki elnyerte az Év Budafok-Tétényi Vállalkozója díjat!

by talastunde

Az Év Budafok-Tétényi Vállalkozója díjat Serfőző László,  a Serfőző és Társa Kft. ügyvezetője kapta. A sikeres vállalkozó négy évvel ezelőtt már megkapta a VOSZ Év Vállakozója kitüntetést, és most a kerület is elismerte kiemelkedő munkáját. Serfőző László két húsboltja évek óta népszerű a Szomszédok Piacán, ami nem csoda, hiszen csak azokat a minőségi termékeket árulja, amiket ő is szívesen megvásárolna. A szakmai képzését kiváló minősítéssel végezte, miután a húsipari szakma kiváló tanulójaként országos versenyt nyert. A budafoki piacon több mint húsz éve dolgozik, kezdetben húsbolti eladóként, majd üzletvezetőként. Üzletpolitikája, maximalizmusa és humánus életszemlélete sikerének a titka.

Tősgyökeres budafoki?

A kerületben élek, de Dunaharasztin lakom. Mondhatni, hogy Budafokon élem az életemet, hiszen minden héten hat napot töltök itt reggel négy órától este hét óráig.  Inkább érzem magam budafokinak, mint dunaharasztinak.

Jól ismeri a kerületet?

Azt hiszem, hogy igen – húsz év alatt sok kerületi lakos megfordult itt a piacon, ami olyan, mint egy agora, én is minden vásárlóval beszélgetek egy kicsit. Otthonomnak tekintem a Szomszédok Piacát,  annak vásárlói és eladói közösségét. Mindig az a vágyam, hogy ne csak az én üzletem, hanem az egész piac jól működjön, mert függünk egymástól.  Nekem fontos, hogy a zöldségesnek és a mellettem lévő árusnak is jól menjen, mert mindannyian hozhatunk egymásnak vevőt, a lakosságnak pedig a legjobb árut kell megkapnia.

Csodálatos a kínálatuk! Mennyire más itt a választék, mint általában a húsboltokban?

Mikor üzletvezetőből tulajdonos lettem, akkor el kellett dönteni, hogy milyen irányba menjen a bolt. Húsz évvel ezelőtt feltettem magamnak a kérdést, hogy mi legyen az irány:  megpróbálunk árban harcolni a többi kereskedővel, vagy inkább igyekszünk valami mást nyújtani. Úgy döntöttem, hogy én a kiváló minőséggel és a választék gazdagságával szeretnék kiemelkedni. Ez az indulásnál nehéz volt, de fontosnak tartottam, hogy lássák a vevők, hogy egészen más az, amit mi nyújtunk. Maximális minőséget igyekszünk produkálni. Figyelünk arra, hogy ne legyen véres a húsárú, letisztítva, s olyan állapotban adjuk a vevőknek, hogy azt már csak a fazékba kelljen tenniük. A mostani rohanó világ is ezt követeli meg. Szokták mondani a kollégák, hogy nem adunk ki úgy húst a kezünk közül, hogy valamit ne csinálnánk vele: csíkozzuk, kettévágjuk, kockázzuk, daráljuk, felszeleteljük, felbontjuk, levágjuk.

Rengeteg a rántott mirelitáru, csodásak a pácolt húsok és grillezéshez kész nyársakat is készítenek, amit máshol még nem láttam. Honnan ez a kreatív szemlélet, ami a bőséges árukínálaton mutatkozik meg?

Kereskedelmi szakmát tanultam, s valószínű, hogy innen hoztam magammal egy másfajta tudást. Amikor az önkormányzattal kötöttünk stratégiai szerződést,  kitaláltuk és legyártattuk a legrégibb kolbászbeszállítóval egy különleges, egyedi ízvilágú kolbászt, amit elneveztünk a kerület kolbászának. A kolbász árából egy bizonyos összeget minden hónapban vagy negyedévben fel szoktunk ajánlani karitatív célokra. Fontosnak tartom ezt a társadalmi szerepvállalást, mert Budafok tényleg egy kisváros a nagyvárosban, és ha van módunk segíteni, tenni egymásért, akkor ezt tegyük is meg.

A kezdetektől nagyon szívesen adunk vásárlási utalványt a kerületi iskoláknak a tombolákhoz. Ha valakit katasztrófa ér, akkor is felajánljuk az utalványokat a rászorulóknak, hogy tudjanak vásárolni. Karácsonykor, húsvétkor is élelmiszercsomagokat adunk a rászorulóknak. Nagyon fontosnak tartom a szolidaritást, a segítségnyújtást a környezetünkben.

Pácolt húsokat is árulnak, igényelték ezt a vásárlók?

Nyári időszakban ezeket nagyon kedvelik. Nem kell már bepácolni a vevőknek, hanem csak rátenni a grillre. Ez egy olyan vevői igény, aminek szívesen  teszünk eleget.

Ugyanez a helyzet a halakkal. A piacon pár évvel ezelőtt hiány volt a hal, nagyon sokan keresték. A másik oldalon, a kisebb üzletünket egy évvel ezelőtt tudtuk bővíteni. Volt módunk arra, hogy egy nagy mirelithalpultot helyezzünk be, olyan termékeket válogattunk össze, amire igény van.

Vannak panírozott halak, halászléhez való halpatkó, halalap és mindenféle tenger gyümölcsei, töltött csigák. Büszkén mondhatom, hogy rendkívül széles a halkonzervválasztékunk is. A halfogyasztási mutatók Magyarországon méltatlanul alacsonyak, főleg a karácsonyi időszakra korlátozódik hazánkban a halfogyasztás. Igyekeztünk színesíteni a halkínálatot, ezzel népszerűsíteni az egészséges táplálkozást.

Hány dolgozót alkalmaz a két üzletben?

Összesen 22 munkatársam van a pult mögött. Vannak dolgozók, akik a hátteret biztosítják: bontanak, csontoznak. Van két sofőr kollégám is, mert kiszállítást is végzünk.  A beszerzésnél több vágóhíddal vagyunk kapcsolatban, ezek  mind magyar vágóhidak, import tőkehúsunk egyáltalán nincs, kivéve egy-egy különleges olasz vagy spanyol felvágottat. A felvágottból széles a beszállítói körünk, ami folyamatosan bővül.

Mennyire érte váratlanul a kerület vállalkozói díja?

Meglepett a díj és nagyon örültem neki. 2017-ben a VOSZ által jelölve lettem egy országos vállalkozói díjra. Ez a mostani díj is  nagyon inspirál, mert azt gondolom, hogy méltónak kell lenni egy ilyen elismeréshez. Hat éve költöztünk át az új piacra, ahol folyamatosan emelkedik a vásárlóink száma. Elfogultság nélkül, szerintem ez Budapest egyik legjobb piaca. Ingyen tudnak parkolni az ide érkezők, ami nagyon ritka, hiszen sok piac küzd azzal a problémával,  hogy nem lehet megközelíteni, nem tudnak megállni az autóval érkezők. Nálunk nemcsak hétvégén lehet szűzpecsenyét kapni, hanem minden hétköznap is. Azt hiszem, hogy megszokták már a budafokiak, hogy ilyen gazdag kínálattal kényeztetjük őket nap mint nap. Nagyon széles spektrumon kínáljuk termékeinket, hogy minél több vásárló megtalálja a kedvére valót.

Olvasta már?