Komoly elismerést kapott egy kerületi védőnő

by gaalt994

Kovácsné Balogh Mária több fronton is áldozatos munkát végez, ezért most díjazták is.

„A kerületünkben szolgálatot teljesítő védőnő, Kovácsné Balogh Mária kapta meg idén a Prof. Dr. Kopp Mária által 2009-ben alapított Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, a Nemzeti Népegészségügyi Központ védőnői szakterületével együttműködve alapított Steller Mária-díjat” – írja a budafokteteny.hu.

Mária 38 éve dolgozik területi védőnőként a budafoki családok szolgálatában. Türelmes, előzékeny, a végletekig segítőkész – méltatják a szakembert, aki a Baptista Menedék Szolgálat Menedék Mamásotthonában példaértékű gondoskodással látja el az anyákat és gyermekeiket. Aktívan vállal szerepet a baba-mama klubokon, ahol előadásokat, gyakorlati bemutatókat tart.

Munkája mellett a szakma utánpótlás képzésében is részt vesz, bekapcsolódott a védőnő hallgatók képzésébe is, ahol a gyakorlati oktatás során a pálya szépségeinek bemutatásával hozza közelebb a fiatalokat a hivatáshoz. Kovácsné Balogh Mária korábban már az önkormányzat Dr. Bálint Béla-díját is átvehette.

(A kiemelt kép illusztráció, amely a Dr. Bálint Béla-díj átvételekor készült. Forrása: budafokteteny.hu)

Olvasta már?