Egy kerületi lakos összefoglalta, mi szükséges ahhoz, hogy megőrizzük a belső motivációnkat.
Czagler Zsuzsa a könyv szerzője, Motivational Maps® szakértő, a VIP Coaching Center alapítója, korábban 16 évig felsővezető egy közel 5 milliárd Ft forgalmú, 36 fős cégnél. Számára a motiváció szakma, mesterség, hobbi, hivatás és küldetés. Vezetőként, emberként is megtapasztalta, hogy az egyéni motiváció belső tüze fantasztikus eredményeket érhet el.

“Meggyőződésem, hogy a motiváció működésének széles körben való megértése óriási tartalékokat tud felszabadítani az emberiség legnagyobb – jelenleg csak részben használt – belső energiaforrásából.A könyvben egyszerűen, érthetően mutatom be a motiváció rendszerét, logikáját, és a mögötte levő embert és érzelmeit. Egy olyan szemléletet adok át, aminek eredményességét már négy HR szakmai díjjal is elismerték, és amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy elkezdje irányítani saját belső tüzét” – írta a könyvéről a szerző.
A könyvbemutató január 24-én lesz, 17:30-tól a FSZEK Budafoki Könyvtárban.