Közel az olimpia – Fantasztikus győzelem a svédek ellen

by lantai.oliver

A svédek legyőzésével nagy lépést tettek Párizs felé a magyarok. Szinte vért ittak a mieink, senki és semmi nem tudta megállítani őket!

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna pénteki, második fordulójában, így csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttesében a mezőny legjobbjának választott Kuczora Csenge nyolc, míg Klujber Katrin hét, Győri-Lukács Viktória hat gólt szerzett, Böde-Bíró Blanka pedig 11 védéssel járult hozzá a sikerhez.

„Tudtuk, hogy nagyon kell ez a mérkőzés, erre készültünk egész nap, mindenki nagyon fókuszált erre a találkozóra. A védekezésünkön ez teljesen látszódott, hogy mindenki koncentrált. Vért ittunk, ha lehet így fogalmazni, és ez nagyon jól jött ki, úgyhogy örülök neki” – mondta Kuczora.
    

A nemzeti csapat, amely a csütörtöki nyitónapon 49-11-re legyőzte Nagy-Britanniát, vasárnap 19.15-től játszik Japánnal. A csoport első két helyezettje jut ki a párizsi ötkarikás játékokra.

    Eredmény, 2. forduló, 1. csoport:
Magyarország-Svédország 28-25 (15-11)
————————————
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző, v.: Kuttler, Merz (németek)
    lövések/gólok: 48/28, illetve 40/25
    gólok hétméteresből: 3/3, illetve 3/3
    kiállítások: 8, illetve 4 perc

    Magyarország:
    ————
Böde-Bíró – Győri-Lukács 6, Klujber 7, Vámos 1, Füzi-Tóvizi, Kuczora 8, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Papp, Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 1, Simon 1, Márton, Janurik

A találkozókra érkező nemzeti csapat buszát a szurkolók zászlókkal, piros-fehér-zöld füsttel, illetve lóháton ülő csikósokkal fogadták. A bemelegítésre pályára lépő játékosokat pedig egész szektort betöltő nemzeti lobogó üdvözölte. A keretből ezúttal a kapus Szemerey Zsófia, a beálló Pásztor Noémi és a balátlövő Juhász Gréta maradt ki.
    

A selejtezőtornán egyformán győzelemmel rajtoló együttesek összecsapásán már az első másodpercektől hangos szurkolás segítette a magyar csapatot, amely rendkívül összeszedett, tüzes játékkal kezdett. A skandinávok lassan lendültek játékba, így mindössze hét perc elteltével, 4-1-es magyar vezetésnél időt kért szakvezetőjük, Tomas Axnér.
    

A meccs elején az elmúlt időszakban megszokottól eltérően nem a széleken, hanem a belső posztokon igyekezett befejezni támadásait a magyar válogatott, Klujber Katrin háromszor is betalált, a sérülésből felépült csapatkapitány, Böde-Bíró Blanka pedig ziccert védett. Már tíz perc után, 6-2-nél létszámfölényes támadásra váltott átmenetileg a svéd együttes, miközben Kuczora Csenge is szórta a gólokat. Aztán magára talált az északi válogatott, hatperces magyar gól nélküli periódus nyomán egyenlített (7-7). Ekkor újfent megrázta magát a házigazda, sorozatban háromszor is betalált (10-7), sőt, az első félidő hajrájában ötgólosra növelte az előnyét (15-10), amiből négy megmaradt a szünetig.
    

A második félidőt emberelőnyben kezdték, és egy gólra felzárkóztak az öltözőből nagy harci kedvvel visszatérő a svédek (15-14). Az addigiaknál több volt a hiba ekkortájt a kissé lassabbá vált magyar játékban. Döntetlennél időt kért Golovin Vlagyimir (17-17), a nézőtérről pedig felhangzott a “harcoljatok, harcoljatok” biztatás. Nem is hagyta vezetéshez jutni riválisát a magyar válogatott, minden labdáért megharcolt, Böde-Bíró pedig fontos pillanatokban védett – skandálta is nevét a publikum. Negyedórával a dudaszó előtt ismét három találat volt a két csapat között (21-18). Az utolsó hat percen belül Johanna Bundsen kritikus pillanatban mutatott be dupla védést a svéd kapuban, majd Klujbert kiállították, de ez sem zökkentette ki Golovin együttesét: hősiesen, taktikusan védekezve, fantasztikus teljesítményt nyújtva győzött és nagy lépést tett Párizs felé.
    

A svéd válogatott a veresége ellenére is gyakorlatilag zsebben érezheti a kvótát, ehhez csupán annyi kell neki, hogy vasárnap legyőzze a sokkal gyengébb játékerőt képviselő, beugró briteket.
    

A mérkőzés legjobbja, Kuczora nyolc, míg Klujber hét, Győri-Lukács hat gólt szerzett, Böde-Bíró 11 lövést hárított. Jenny Carlson hétszer volt eredményes, Johanna Bundsen 12-szer védett. A magyarok kiváló védekezését dicséri, hogy nyolccal több kapura lövésük volt, mint ellenfelüknek.
    

A két együttes 31. egymás elleni mérkőzésén négy döntetlen és tíz svéd siker mellett 17. alkalommal győztek a magyarok.
    

    Később: Japán – Nagy-Britannia 20.30

    csütörtökön játszották:
MAGYARORSZÁG – Nagy-Britannia 49-11 (24-6)
Svédország-Japán 35-28 (17-13)


    vasárnap játsszák:
Nagy-Britannia – Svédország 16.45 MAGYARORSZÁG-Japán 19.15

MTI, Főkép: Debrecen, 2024. április 12. A magyar csapat tagjai ünneplik győzelmüket a női kézilabda olimpiai selejtezőtorna 2. fordulójában játszott Svédország – Magyarország mérkőzés végén a debreceni Főnix Arénában 2024. április 12-én. A magyar válogatott 28-25-re győzött. MTI/Czeglédi Zsolt

Olvasta már?