Magabiztos győzelemmel zártuk 2025-öt, végig kontroll alatt tartottuk a találkozót – számolt be a Budafoki Kosárlabda Klub.
Ismét gyarapodott hiányzóink sora, Vincze Máté betegség miatt nem tudott elutazni a csapattal. Az idén először kezdőbe kerülő Piukovics duplája indította a mérkőzést, mi diktáltuk az iramot már a legelején. 21-esünk mellé felzárkózott Katona és Bagó, hármójuk kosaraival 18-8-as előnyt építettünk ki, ekkor kért először időt a meccsen a hazai együttes. Minimálisan tudott csak zárkózni a Vásárhely, 22-14-es előnnyel zártuk az első negyedet. Bagó 2+1-e után már 13 egységgel vezettünk, Lados révén 40-25-nél 15 is volt ide. 10 körüli előnyünket az egész játékrészben tartottuk, 40-28-ra vezettünk a nagyszünetben. Kontrolláltuk az eseményeket, rengeteg hiányzóval is kifejezetten jól teljesítettünk a bajnokság egyik legnehezebb idegenbeli túráján. Borbáth és Katona tripláival indult a második félidő, nem adta könnyen magát a Vásárhely, de korábban kiépített előnyünket továbbra is őriztük – végleg eldönteni azonban nem sikerült a meccset. 63-49-es budafoki előnyről jöhetett a zárónegyed, ahol Katona büntetőivel, először a meccsen, már 16-tal mentünk. 73-63-nál még 10-re fel tudott zárkózni Sasa Vejinovic csapata, ekkor Horváth triplája, majd Bagó közelije döntötte el talán végleg a találkozót. A zárópercek már nem hoztak izgalmat, legnagyobb, 17 pontos előnyünkből végül 14 maradt, de így is egy nagyon magabiztos, sima győzelemmel zártuk az évet (82-68).
Szép siker és egy még szebb első félév került a budafoki karácsonyfák alá. A tavalyi évhez hasonlóan idén is sok sérüléssel kellett már szembenéznünk, ráadásul kulcsembereket kellett nélkülöznünk – köztük a tavalyi Zöld csoportos szezon egyik legjobbját, kapitányunkat Varga Danit. Remekül léptek elő többen is az elmúlt hónapok folyamán, illetve a nyáron érkező Katona–Bagó-duó egészen fantasztikusan teljesített, így 9-2-es mérlegünkkel a 2. helyen állunk. Elvesztette hazai veretlenségét a 11. fordulóban a Kozármisleny, egy nem mindennapi dobással legyőzte a listavezetőt a DH BASKET, így ugyanúgy állunk, mint Csirke Ferenc tanítványai (az egymás elleni összevetés miatt állnak előttünk) – minden adott, hogy elérjük céljainkat a szezon második felében, de sokat kell még addig dolgoznunk.
Minden statisztikai elemben pont annyival voltunk jobbak ellenfelünknél, hogy az végül egy sima győzelmet eredményezzel, de nem volt ezúttal olyan összehasonlítás, amire egyértelműen rá lehet mutatni, hogy ez hozta meg a sikert – egyéni szinten viszont megint voltak óriási extrák. Talán már senki nem lepődik meg azon, hogy Bagó Martin volt messze a mezőny legjobbja. Szezoncsúcsot jelentő 50-es VAL-t (!) ért el magasemberünk, 80%-os mezőnymutatóval 26 pontot és 19 lepattanót szerzett 38 perc alatt. Kicsit persze sajnálhatjuk, hogy az a 20. pattanó nem lett meg, de így is egészen elképesztő, amit Bagesz ezen a meccsen és az ezt megelőző fordulókban mutatott. Katona 16 pontot, 7 pattanót, 6 gólpasszt tett a közösbe, ismételten sokoldalú, rendkívül hasznos játékot hozott. Ladosnak ugyan nem igazán ültek a dobásai, így is eljutott 11-ig, emellé 11 lepattanó és 7 gólpassz érkezett tőle.
Kemény héttel zárták a fiúk az első félévet, egy hét leforgása alatt háromszor is pályán voltak – ennek három győzelem lett a vége. Jól jön most a pihenő, hiszen eléggé elfogytunk (létszámban) az utóbbi hetekben, de a kis szusszanás után újult erővel dolgozunk tovább a céljaink eléréséért.
Sasa Vejinovic (Vásárhelyi Kosársuli) edző értékelése: Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!
Károly Máté (Budafok) edző értékelése: Nem számítottunk könnyű mérkőzésre Vásárhelyen, ez így is lett. Az első negyedben megszerzett előnyünket igyekeztünk megtartani az egész meccsen. A győzelmünk nem forgott veszélyben, bár sokszor visszajött a Vásárhely. Gratulálok a csapatomnak, szépen zártuk ezt az évet, ott vagyunk, ahol szeretnénk lenni, dolgozunk tovább. A Vásárhelynek sok sikert a folytatásban!
Vásárhelyi Kisársuli – BUDAFOK 68-82 (14-22; 14-18; 21-23; 19-19)
BKK: Bagó M. 26, Katona B. 16/6, Lados E. 11, Piukovics B. 7/3, Tóth B. 6, Medvei K. 5/3, Czepanecz T. 4, Kozári G. 4, Horváth Á. 3/3, (Varga D.)
Állva halt meg U21-es csapatunk – nagyon kevés igazán bevethető játékos állt Piukovics rendelkezésére Vásárhelyen. Már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk, és ugyan hatalmasat küzdött mindenki, aki pályára lépett, végül alulmaradtunk. Tulajdonképpen hasonló volt a forgatókönyv a felnőtt meccshez, sajnos a szerepek azonban fordítottak voltak. Horváth és Tóth vezérszerepükhöz méltóan teljesítettek: irányítónk 29 pontot, 8 szerzett labdát és 15 (!) kiharcolt faltot jegyzett, Tóth pedig egy 33 pontos, 15 lepattanós dupla duplát tett a közösbe (9 kiharcolttal). Sajnos eléggé magukra maradtak, összes bedobott triplánkat, összes büntetőnket, összes gólpasszunkat ők jegyezték. Kádár-Jakab Lehet volt még, akit ki lehet emelni, 10 pont és 15 lepattanó érkezett tőle. Kár ezért a vereségért, hiszen egy a teljes kerethez legalább közelebbi összeállításban minden esélyünk meg lett volna sikerrel távozni, de ez benne van a kosárlabdában, jól kihasználta az adódó lehetőséget és megérdemelt sikert aratott a hazai alakulat. Ettől függetlenül büszkék lehetünk fiataljainkra is, akik szintén 9-2-vel állnak, szintén a 2. helyen. Az élen álló battaiakat nagyon nehéz lesz onnan letaszítani, de hosszú még a szezon, és az egyértelmű az első félév alapján, hogy ütőképes, erős csapatunk van, akik bárkinek méltó ellenfelei tudnak lenni.
Vásárhelyi Kosársuli – BUDAFOK 86-76 (21-16; 22-12; 15-19; 28-29)
BKK: Tóth B. 33/6, Horváth Á. 29/3, Kádár-Jakab l. 10, Gyene P. 2, Stancz G. 2, Bajó M., Csider D., Medvei K., (Kozári G.)
Forrás: Budafoki Kosárlabda Klub/Szontagh Ábel – Főkép: Facebook
