A Budafoki MTE hivatalosan bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző szerződését.
Az NB II-es kerületi focicsapat vezetése a következő közleményt adta ki hétfőn:
“A Budafoki MTE Labdarúgó Kft. vezetése közös megegyezéssel felbontotta Mészöly Géza vezetőedző és Lengyel Patrik asszisztens edző szerződését.
A Mészöly név az elmúlt évtizedekben sok tekintetben egybeforrt a budafoki labdarúgással, hiszen Mészöly Kálmán után fia, Géza is vezetőedzőként dolgozhatott a promontor utcai kispadon. Eddigi munkáját megköszöntük, további szakmai pályafutásához pedig sok sikert kívánunk!
Klubunk vezetőségének döntése értelmében Filkor Attila sportigazgató haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat az új edzőjelöltekkel, amint ebben az ügyben is döntés születik, azt a tisztelt szurkolókkal és a közvéleménnyel közöljük.
Hajrá Budafok!”
A Budafok a legutóbbi három bajnokiját szerzett gól nélkül bukta el, az utolsó csepp a pohárban a hazai pályán elszenvedett, Vasas elleni vereség volt vasárnap.
A csapat a MOL Magyar Kupából is kiesett, Zalaegerszegen szenvedett 3–1-es vereséget a legjobb 32 között.
A Nemzeti Sport információi szerint Nikházi Márk térhet vissza az edzői székbe, aki éppen múlt héten mondott le Dorogon.
Főkép: huszonketto.hu
