Már a félidőben négy volt közte, Pacsi Bálint együttese sima vereséggel asszisztált a Puskás Akadémia ezüstérméhez.
Idei, és a meccs fényében sajnos még inkább úgy tűnik, hogy egy hosszabb időre is az utolsó NB I-es találkozójára utazott a Budafok Felcsútra. Az ellenfél az a Puskás Akadémia volt, amely Hornyák Zsolt szakvezető irányítása alatt kiváló szezont futott, és az ezüstérem bebiztosítására hajtott. Az ezzel szemben fix kieső BMTE minden papírforma szerint vereségre volt ítélve, de épp csak vörös szőnyeg nem gördült a Puskás elé.
A mérkőzés már az első félidőben, sőt, az első 15 percben eldőlt, ekkorra már 3-0 volt az állás, ami a félidő végére 4-re duzzadt. Még mielőtt bármilyen következtetést le lehetett volna vonni az első játékpercekből, a PAFC a 7. percben Nagy Zsolt közeli lövésével megszerezte a vezetést. Az előnyt Knezevic, majd ismét – az amúgy gyárilag balbekk – Nagy növelte, amivel utóbbi igazi ínyenc falat lett a szívtelen statisztikusoknak: több gólt lőtt a Budafoknak, mint ahány pontos hosszú passza volt anno az egyetlen válogatott meccsén Wales ellen.
Mintha csak megérezte volna, hogy élcelődni készülünk rajta, Nagy Zsolt a 22. percben egy 20 méterről eleresztett lövéssel zörgette a kapufát, majd még vagy kétszer helyzetbe került, ám egyszer Kovács, egyszer pedig a szerencse mentette meg a Budafokot. A negyedik gólt végül a holland Slagveer szerezte, aki szemfülesen robbant be egy beadásra a mozizó budafoki védelem között.
4-0 a félidő, a kérdés már csak az, hogy mekkora útravaló pofont kap a BMTE az NB II-be.
A második játékrész már lefutott mérkőzésnek megfelelően nem sok izgalmat hozott. A Puskás nem ült rá az eredményre, továbbra is épületes támadásokat vezettek a felcsútiak, míg néhányszor a Budafok is tudott veszélyeztetni a becserélt Kulcsár Kornél pontrúgásai után.
Nagy Zsolt élt, mint hal, a vízben, egy képzett csatár két mesterhármast is rúghatott volna a helyzeteiből, ám a balhátvéd így sem vallott szégyent a támadóharmadban. Mire már azt hihettük, hogy talán békésen lecsordogál a második félidő, a Budafok újabb gólt kapott.
Ez a jelenet már inkább kívánkozott strandra, mint élvonalbeli futballpályára, egy kényelmes, magas átívelést Spandler Csaba fejjel pattintott a kapu hosszú oldalába, Kovács kapus tekintetével biztosított díszkíséretet az amúgy nem túl szélsebesen száguldó labdának. 5-0.
Az utolsó tíz perc már senkinek nem hiányzott, a Puskás nem erőltette meg magát, amit kihasználva a Budafok enyhe mezőnyfölényhez tudott jutni, láttunk néhány olyan bátor (és jó) megoldást a vendégektől, amelyekből néhány jól jött volna az elmúlt fordulókban. További, jegyzőkönyvbe kívánkozó esemény már nem történt, a Budafok mély meghajlással asszisztált a felcsúti ezüstös álmok beteljesüléséhez.
(A kiemelt kép illusztráció)