Meggyújtották az első adventi gyertyát a Szelmann Házban

by bcsenge

Elrajtolt az adventi készülődés a Szelmann Házban, Karsay Ferenc polgármester meggyújtotta a hit gyertyáját. 

Kicsikkel és nagyokkal egyaránt telt meg advent első vasárnapján a Szelmann Ház minden helyisége. Rögtön a bejáratnál betekintést nyerhettünk a Télapó Lakba, ahol a Mikulás személyesen várt minket manójával, krampuszával és fekete bárányával.

A színházteremben a kerületi gyerekek táncelőadását láthattuk, ha pedig saját otthonunkat is szeretnénk karácsonyi hangulatba öltöztetni, akkor ehhez mindent beszerezhettünk a kézműves vásárban. László Éva, a Nagytétényi Polgári Kör elnöke köszöntőbeszédében felelevenítette az adventi koszorú eredetét, beszédéből megismerhettük Hinrich Wichern evangélikus lelkész történetét, aki először készített adventi koszorút egy hamburgi gyermekotthonban.

Az elnök asszony beszéde után Karsay Ferenc polgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd meggyújtotta a Szelmann  Ház koszorújának első gyertyáját, ami a hitet jelképezi.

Olvasta már?