A családja jelentette be a szomorú hírt.

74 éves korában elhunyt Chris Rea, aki a Driving Home For Christmas című szerzeményéről vált a leginkább ismertté. A BBC közlése szerint családja szóvivője jelentette be a szomorú hírt:
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy elhunyt szeretett Chrisünk. Egy rövid lefolyású betegség következtében a mai napon hunyt el a kórházban a családja körében.
Mint ismert, az ír–olasz származású Chris Rea Middlesbrough-ben született 1951-ben, és több mint öt évtizedet ölelt fel a pályafutása. Az 1970-es években kezdett foglalkozni a zenével, és gyorsan megtalálta saját útját. Rekedtes, melankolikus énekhangja és jellegzetes gitárjátéka már a kezdetekkor megkülönböztette kortársaitól. Az 1970-es évek végén robbant be igazán a köztudatba, a Magdelene és a Beautiful Losers együttes tagja is volt, majd 1976-tól szólóban próbálkozott. Igazi sikereit az 1980-as években aratta olyan albumaival, mint a The Road to Hell (1989) vagy az Auberge (1991), amelyekkel kritikai elismerést is kivívott. Dalaiban visszatérő motívumként szerepel a vezetés, autózás – mivel nagy rajongója volt a kocsiknak –, a magány és az emberi kapcsolatok törékenysége.
Fotók: Facebook
