Mézesbáj Nagytétényből

by talastunde

Pár éve, hogy Kopcsák Zsuzsanna beleszippantott a mézeskalács illatába, s rabul ejtette. Kitanulta a mesterség technikáját, fortélyait és mára szebbnél szebb mézeskalács díszeket, különlegességeket készít. Munkássága jó példa arra, hogy a hagyományok ápolását hogyan lehet ötvözni az új formákkal, változatos színekkel és díszítéssel.

Mióta készít mézeskalácsokat?

Egy ideje horgolok és a Szelmann Házban szoktam árulni a portékáimat az adventi vásáron. Tavaly  árultam először a horgolásaim mellett mézeskalácsokat. Idén ez lett a fő tevékenységem. Beleástam magam ennek a kitanulásába. A Hagyományok Házában egy közművelődési programban vettem részt, és elvégeztem egy harminc órás akkreditált tanfolyamot. Tavaly februárban kaptam kézhez a papíromat a mézeskalács-készítésről. Az előző szakmám teljesen más, a számok világából érkeztem ebbe a mesterségbe.  

Mikor kezdett el érdeklődni a mézeskalács-készítés iránt?

2016-ban részt vettem a Hagyományok Házában egy kézműves foglalkozáson, akkor szerelmesedtem bele, onnantól fogva érdekelt a dolog. Úgy döntöttem, hogy elvégzek egy tanfolyamot, hogy teljesen megtanuljam a titkait, s kitanuljam a mesterséget. Szmelo Judit,  mézeskalács-készítő, Népi Iparművész adta át a fogásokat. Voltam egy népművészeti táborban is, ahol csak ezt tanultam. Kisebb workshopokra is elmentem, ahol különböző technikákat is el lehetett sajátítani. Belejöttem és komolyan kezdtem ezzel foglalkozni. A mézeskalács-készítés nem olyan egyszerű, mint amikor hétvégén a háziasszony megsüti a süteményt, hanem ha komolyan csinálja az ember, akkor ez több napig készül. Miután begyúrom a tésztát, egy napig kell pihentetni a méz miatt. Ezután jöhet a sütés. Ha díszítem a mézeskalácsot, akkor még egy napot kell várnom, mert akkor lehet szépen dolgozni a felületre. Technikától függően, mázzal vagy írókával lehet díszíteni.

Mi a legnehezebb fázisa a folyamatnak?

Az írókázás, a díszek készítése. Ez szabad kézzel történik, a levegőben tartjuk a kezünket az írókával, amiben a cukormáz van, s ezért nehéz kicsit.

Honnan ered a mézeskalács?

A mézeskalácsosság egyidős a méz használatával. Az egyiptomi sírokban is találtak mézestészta maradékokat. A középkorban kolostorokban, zárdákban készítettek először, egyházi szokásokhoz kapcsolódva. Nálunk Pozsonyban indult el az első ezzel foglalkozó vállalkozás, 1619-ben. Elsőként Felvidéken terjedt el. A korai időkben nem kiszúró formákkal, hanem ütőfákkal formáztak. Az ütőfa korszaka akkor áldozott le, amikor megjelent a cukor, a 18-19. század fordulóján. Főleg a vásárokon árulták, próbálták a nép igényeit kiszolgálni. A tükrös szív, a pólyás baba, a hintaló, a huszár, a bölcső figurák voltak a legnépszerűbbek, de a hétköznapi életből vett figurákat is szerették, mint például  az állatos formákat. A mézeskalács-készítés a II. világháború környékén megszűnt, majd a 80-as években jött ismét divatba.  

Láttam, hogy csodaszép házakat is készít!

Igen, most kis házak az új ötlet, a párom csinált hozzá fémsablonokat. Ezek 8-9 cm szélesek, magasságuk pedig 10 cm. Elfér a tenyerünkben, nem túl nagy, de nagyon ízléses. Nagyobbakat is készítek, ha arra van igény, de azt nehezebb összerakni.

Hogy áll meg stabilan egy ház?

Ha valaki biztosra akar menni, s nincs ebben tapasztalata, annak érdemes fogpiszkálóval összeilleszteni a lapokat. Én is kipróbáltam, de én már csak cukormázzal állítom össze. Figyelni kell az apróságokra, nem lehet se túl vékony, se túl vastag a tészta, mert akkor nem szép!

Milyen alakzatokat készít?                                                                                                                           

Rengeteg kiszúró formám van, több doboznyi. Főleg karácsonyi témában: csengettyű, angyalka, szarvasfej, hintaló, mézi, maci, hópehely.

A karácsonyon kívül mely ünnepekre van még igény a mézeskalácsra?

Húsvétkor is sokan ajándékoznak mézes formákat, de különböző alkalmakkor is. Sokan kérnek esküvőre, születésnapra. De tortára is rá lehet szúrni, ez is egyre népszerűbb. Ballagásra, Valentin- napra is készítek, de Halloween-kor is szokták szeretni a vevők. Tulajdonképpen minden ünnepen aktuális, virágcsokorba is be lehet tűzni.

Melyek a legsikeresebb termékek?

Idén a kis ház a legnépszerűbb. De most először készítettem 6-7 cm átmérőjű karácsonyi gömböket, és arra is van érdeklődés.

Milyen kinézetűek ezek a formák?

Van az írókázott, amikor egy natúr alapra viszem fel az írókával, cukormázzal a kontúrokat. Ezekből készítek karácsonyfadíszeket a fára. Van a mázas, amiket színezek. Nagy sikere van a karácsony színeiből készülteknek is, amelyeket piros, fehér és zöld ételfestékkel készítek.

Mikor kezdett el készülni a karácsonyra?

Novemberben elkezdtem a készülődést. Az elmúlt két hónap igazi nagy roham volt.

Hol találják meg Önt a vásárlók?

A Facebook-on a saját nevem alatt van egy albumon, a MézesBájZsuzsi.

Melyek a jövőre vonatkozó tervei?

A Nagytétényi Polgári Kör szervezésében jövőre esetleg foglalkozásokat is tarthatok. Ez nagyszerű lehetőség lenne, mert eleve az az elképzelésem, hogy nemcsak a készítéssel, hanem az oktatással is szeretnék foglalkozni. Felnőtteket, diákokat, gyerekeket is érdekelhet, hogyan kell készíteni a mézeskalácsokat. Szívesen átadom a mesterség titkait.

Olvasta már?