Az advent az egyik legmeghittebb időszak a téli ünnepkörben. Mikulás-várás, ajándékkészítés, mézeskalács illata, ünnepi versek, dalok járják át a mindennapokat, miközben várakozunk a karácsonyi csodára. A karácsonyi készülődés elengedhetetlen kellékei a méz és a gyertya, ezeket hozta el többek között a Mézerdő Méhészet a bölcsődékbe.
A Mézerdő Méhészet Budapesten, a budai hegyek aljában található. Méhészeik – Kovács András és Varsányi Zoltán – elhivatott célja, hogy megismertessék a nagyközönséggel a méhek csodálatos világát. Az Egyesített Bölcsődével a tavalyi nevelési évben már több közös programot szerveztek, ennek a jó gyakorlatnak a folytatásaként látogattak el ismét a kerület tagbölcsődéibe. Az ünnepre tekintettel különleges tevékenységet is kínáltak: a hagyományos bemutatókaptár-előadás mellett most méhviaszt is hoztak magukkal, amiből gyertyák készülhettek. A vidám és oldott hangvételű kaptárbemutató mellé a meleg, olvadó, illatos méhviasz ünnepi hangulatot varázsolt – írták a budafokteteny.hu-n.
Klasszikus, méhkaptár, maci, rózsa, fenyőfa formájú gyertyák születtek a viaszöntés folyamata során, közülük leginkább a maci figura nyerte el a gyerekek tetszését. A program alkalmával a résztvevők a mézet meg is kóstolhatták. A szülők sok kérdést tettek fel a méhészeknek, akik igyekeztek válaszaikkal közelebb vinni a méhekhez és beporzókhoz a családokat, és betekintést adni a méhészszakma rejtelmeibe. Mindeközben a gyerekek beöltözhettek méhészruhákba, megtapasztalhatták, hogyan kell védekezni a méhcsípések ellen. A méhészek megfogalmazták azt is, mennyire fontos, hogy ne csak a méhek ajándékait mint termékeket lássuk meg a méhészkedésben. A Mézerdő Méhészet a méhek világának csodáit, a velük kapcsolatos ismereteket is terjeszti, hogy segítsen a szülőknek egy környezettudatos és a természettel összhangban élő generációt felnevelni.