Folytatjuk sorozatunkat a Budatétényi Rózsakert rejtett értékeiről: káposztából moha, illetve egy törpe, aki nem Moha és nem Páfrány (moharózsák, burgund rózsák). Erről a rejtvénynek is beillő érdekességről szól Dr. Boronkai Gábor cikke.
Növénytani értelemben véve egy káposztából sohasem lesz moha, hiszen a mohák jóval ősibb élőlények, mint a káposztafélék. Talán jó, ha tudjuk, hogy fordítva sem igaz, a mohák sem ősei a virágos növényeknek, de valamikor biztosan volt egy közös ősük. Mindez azonban egyáltalán nem igaz a rózsák világában! Ott igenis lehetséges, hogy a moharózsa a káposztarózsából jöjjön létre!
Mint ahogy azt egy korábbi részben olvashatták, a káposztarózsa az egyik neve a százlevelű, avagy latinul centifolia rózsának. Tömvetelt virága, gyűrötten egymásba gabalyodó szirmai miatt virága egy tömött káposztafejre emlékeztet. De hogyan lesz ebből moha? Úgy, hogy a rózsa nemcsak tüskékkel van jól ellátva, de mirigyekkel és mirigyszőrökkel is.
Ez utóbbiak olyan illatanyagokat választanak ki, melyek alma- vagy gyantaillatúak. Általában nem, vagy alig észrevehetőek, de a moharózsáknál olyan nagy mennyiségben találhatóak és olyan nagyok, hogy szinte beborítják a bimbókat és a virágszárat. Valóban úgy néz ki, mintha a virág környéke mohos lenne. Az ilyen borzas kinézet mindig mutáció eredménye, és a hatalmasan megsokszorozódott mirigyek nemcsak dekoratívak, de erős gyantaszagot is árasztanak. Úgy tűnik, ez a mutáció a centifolia rózsával is megtörtént, mert a moharózsák „mohosságukat” kivéve a klasszikus százlevelű rózsáktól szinte elkülöníthetetlenek.
Hogy szépek-e az ilyen rózsák, az kérdéses. Feltétlenül érdekesek, egyediek, ezt senki sem tagadhatja. Szerencsére nem tűnnek torznak, bár első hallásra talán úgy tűnhet. Éppen ezért a XVIII. században igen nagy népszerűségnek örvendtek, főleg Angliában ültették. Olyan tömegben vásárolták, hogy a faiskolások képtelenek voltak kielégíteni az igényeket.
Ha kilátogatnak a Budatétényi Rózsakertbe, összesen három, kultúrtörténetileg is jelentős moharózsát láthatnak nálunk. Az első a ’Communis’ vagy ’Common Moss’, egy szép rózsaszín fajta. Nem is akármelyik, hanem az eredeti moharózsa. Hogy kinél és hol bukkant elő, az tökéletes rejtély. Első tulajdonosa valahonnan Dél-Franciaországból, valószínűleg Carcassonne-ból szerezte, erről az akvizícióról az 1740-es években számolt be. Ekkor azonban Carcassonne-ban már ötven éve ismert volt, ezek szerint ez a különös fajta a XVII. század végén bukkanhatott elő valahol a hatalmas provence-i centifolia-ültetvényben. Igaz, 1699-ből is van adat, egy lipcsei kertben mohos termésű rózsa került megemlítésre, de ez nem biztos, hogy az, hiszen a ma ismert moharózsán nem a csipkebogyón van a legtöbb „moha”.
A ’Communis’ annyira jó fajtának bizonyult, hogy mintegy száz évig a francia nemesítők sem tudtak jobbat létrehozni. Pedig nagyon igyekeztek! Mai szemmel nézve sem elavult fajta, egyetlen hátránya, hogy évente csak egyszer virágzik.
A második fajta valódi különlegeség, mivel virága annyira ibolyalila, amennyire csak ez egy rózsától elképzelhető. Nem véletlenül hívják fekete moharózsának is. 1845-ben a francia Jean Laffay nemesítette, és Edward Young angol költő egyik verse alapján a ‘Nuits de Young’ nevet adta neki.
A harmadik moharózsa a ’Cristata’ vagy ’Crested Moss’, vagyis tarajos moharózsa. Szívesen leírnám, hogyan is néz ki, de ezt mindenkinek a saját szemével kell látnia! Nem egyszerűen mirigyes-mohos, hanem mintha fodros petrezselyem közül bukkannának elő a rózsaszín virágjai. Mindez kifejezetten bohém hatást kölcsönöz ennek a rózsának. Maga a virág viszont nem különösebben egyedi, mert valószínűleg a közönséges moharózsa további mutációjával jött létre, így káposztajellege vagy finomabban fogalmazva centifolia alkata jól felismerhető. Itt azonban kivételesen lehet tudni, hogy hol bukkant elő, ugyanis a svájci Fribourg egyik tornyán találták meg, valamikor 1820 táján. Egy legyengült tő volt, nem lehetett ráismerni, ami nem is csoda, mert a rózsa nem a sziklafalak növénye. Francia faiskolások azonban leszaporították, és ahogy kiderült, mennyire jellegzetes fajta, rögtön árusítani is kezdték.
Akit pedig érdekel a moharózsák további sorsa, csalódnia kell. Bár születtek fehér és csíkos fajták is, és később miniatűr, illetve évente többször virágzó moharózsák is, máig is ezek a korai fajták a legnépszerűbbek. Szerencsére faiskolákban néha-néha beszerezhetőek. Addig pedig lehet nálunk tanulmányozni őket, Budatétényben!
Talán még emlékeznek egy mesesorozatra, a Moha és Páfrányra, mely két törpéről szólt. Moháról már eddig is szó volt, de most egy igazi törpéről lesz szó. De nem páfrányról, hanem rózsáról, mégpedig egy olyanról, amelyik szintén a százlevelű rózsa utódja lehet. A magyar nyelvben nincs meghonosodott kifejezés rá, ezért a burgund rózsa nevet ajánlanám, bár hívják még pomponrózsának is. Nem véletlen, hogy legjellegzetesebb fajtáját ’Pompon rose de Bourgogne’-nak is nevezik. Állítólag egy favágó fedezte fel Dijon környékén valamikor az 1730-as években, bár a fajta korábbinak tűnik. Nálunk, a Budatétényi Rózsakertben ’Burgundian Rose’ elnevezéssel lehet vele találkozni. Aránylag alacsony, sűrű kis bokor apró levelekkel és még apróbb, de igen telt virágokkal. Igazi szegélynövény, a XVIII. század miniatűr rózsájának is nevezhető.
A burgundi rózsák igazi lokálpatrióták, és szigorúan Burgundiához kötődnek. Több helyen is olvasható, hogy Dominique Séguier találta püspöki kertjében Maux-ban, na hol is… – Burgundiában. Ez azonban egy másik fajta lehet, a ’Rose de Meaux’, amelyik még az előbb említett fajtánál is alacsonyabb. Burgundiában, vagy mai nevén Bourgogne-ban ezek a pomponrózsák egykor nagyon népszerűek voltak, sövényként telepítették őket. De az angolok is megkedvelték, és olyan kereslet mutatkozott irántuk, hogy az angol faiskolások a XVIII. században ötszörös felárat is elkértek érte. Ahogy a moharózsák, ez is kis csoport maradt, végül a mauritiusi eredetű miniatűr rózsák divatja teljesen háttérbe szorította. Pedig bokoralkata, sűrű, egyenletes hajtásrendszere, klíma- és betegség-toleranciája révén nagyobb figyelmet érdemelne!
Végül talán felmerülhet a kérdés, hogy miért is olyan fontos ez a két, Magyarországon alig ismert fajtacsoport. Talán éppen azért, mert ismeretlenek. Amikor ezek a történelmi fajták divatba jöttek, Magyarország éppen lábadozott a török hódítás után, és kisebb baja is nagyobb volt, mint mohát keresni a rózsán. Mi azonban bátran tegyük!
Az sem baj, ha közben olyan törökökre gondolunk, akik nem okoztak nekünk kárt, például Gül Babára. És ahogy felkeressük a budatétényi moharózsákat és a burgundiai pomponrózsát, talán vethetünk egy pillantást Márk Gergely nemesítő ’Gül Baba’ nevű rózsájára is! És hogy ez milyen színű? Tessék megkeresni!