Bár az oktatási intézmények többsége állami fenntartásban működik, Budafok-Tétény Önkormányzata évek óta következetesen és tudatosan vállal szerepet az iskolák fejlesztésében. A képviselő-testület döntése alapján idén is százmillió forintos fejlesztési keret áll rendelkezésre, amelyet az intézmények saját igényeik szerint használhatnak fel.
Arról, hogy miért tartja ezt kiemelt ügynek a kerület, és milyen szemlélet mentén születnek ezek a döntések, Kocsondi Márk képviselőt kérdeztük.
„Nem azon kell vitatkozni, kié a feladat”
Kocsondi Márk szerint az oktatás támogatása nem jogi vagy fenntartói kérdés, hanem közös felelősség.
„A gyerekeink oktatása a jövőnk záloga. Ha az önkormányzatnak van lehetősége forrást elkülöníteni erre, akkor kötelessége megtenni. Teljesen mindegy, hogy az intézmény állami vagy önkormányzati fenntartású, ez a gyerekekről szól” – fogalmazott.
A százmillió forintos keret nem egyszeri döntés, hanem évek óta visszatérő elem a költségvetésben. A támogatásból tizenkét állami fenntartású intézmény valósíthat meg fejlesztéseket, saját prioritásaik alapján.
Mindennapi problémákra, kézzelfogható megoldások
A megvalósult fejlesztések listája jól mutatja, hogy az önkormányzat nem látványberuházásokban gondolkodik. Tantermek parkettájának cseréje, iskolarádió-rendszer felújítása, csengető-automaták korszerűsítése, hangosítás modernizálása, új tanulói és tanári bútorok beszerzése egyaránt megjelent a támogatott célok között.
„Sokszor egy egészen hétköznapi dolognak van a legnagyobb hatása. Azok az eszközök, amelyekkel a gyerekek és a tanárok nap mint nap találkoznak, közvetlenül befolyásolják az oktatás minőségét” – mondta Kocsondi Márk.
A keretből számos intézményben korszerűsítették az informatikai eszközparkot, számítógépeket, laptopokat vásároltak, interaktív táblák, projektorok, kivetítő televíziók és hordozható bluetooth hangszórók kerültek az iskolákba. Volt olyan hely is, ahol a tanári szoba egyszerűbb felszerelését, például függönyök cseréjét finanszírozták, mert ott erre volt leginkább szükség.
Speciális terek, speciális igények
A művészeti intézmények esetében eltérő fejlesztési irányok jelentek meg. Egy intézményben hangszeres termek zajcsillapítására, a balett- és néptáncterem, valamint a díszterem klimatizálására, illetve modern öltözőszekrények beszerzésére fordították a támogatást.
Emellett a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. kerületi tagintézménye egymillió forintos támogatást kapott, amelyből speciális fejlesztő eszközöket és játékokat vásároltak a kerületi gyerekek számára.
Az iskola környezete is számít
Kocsondi Márk hangsúlyozta, hogy az önkormányzat felelőssége nem ér véget az iskola kapujában. Az intézmények környezetének fejlesztése, különösen a közlekedésbiztonság, kiemelt szempont.
„A gyerekeknek nemcsak az iskolában kell biztonságban lenniük, hanem odaérkezéskor és hazafelé is” – fogalmazott.
Ennek jegyében a Bartók Béla Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolánál mintegy 16 millió forintból alakítottak ki Kiss and Ride rendszert, míg a Gádor Általános Iskolánál több mint 22 millió forintból párhuzamos parkolósáv épült. Ezek a fejlesztések érezhetően csökkentették a reggeli és délutáni forgalmi káoszt.
Környezeti nevelés, nem elméletben
A kerület külön pályázati forrásból támogatja a környezeti nevelést is. Az iskolák egymillió forint feletti támogatást kaptak szemléletformáló programokra, versenyekre és az ezekhez szükséges eszközök beszerzésére.
Komposztálók, magaságyások, szelektív hulladékgyűjtők, növénytelepítések, kerékpártárolók valósultak meg, de jutott forrás tanulmányi kirándulásokra is.
„Ezek apró dolgoknak tűnhetnek, de hosszú távon formálják a gyerekek gondolkodását. Egy zöld kerületben különösen fontos, hogy ezt a szemléletet továbbadjuk” – mondta a képviselő.
Nyáron sem engedik el a gyerekek kezét
Az önkormányzati támogatások a tanév végével sem állnak le. A nyári táboroztatásra összesen hárommillió forint jutott strandbérletekre, belépőkre, sportszerekre és kézműves foglalkozások alapanyagaira. A mindennapos testneveléshez kapcsolódó úszásoktatás szállítási költségeit pedig további hárommillió forinttal segítette az önkormányzat a 2025/2026-os tanév első félévében. Az idei évben 7256 fő táboroztatását bonyolította az önkormányzat.
„Amikor a táborok ilyen drágák, különösen fontos, hogy minden gyerek átélhesse ezeket az élményeket” – hangsúlyozta Kocsondi Márk.
Hála és utánpótlás
Advent idején az önkormányzat nyolcmillió forint értékben jelképes ajándékkal köszöntötte az oktatásban dolgozókat. A gesztus üzenete Kocsondi Márk szerint egyszerű.
„Hála és tisztelet. A pedagógusi pálya nehéz, de hivatás. Akik ezt választják, óriási felelősséget vállalnak.”
Pozitív jelnek tartja, hogy idén 26 pályakezdő pedagógust köszönthettek a kerületben, ami szerinte bizakodásra ad okot, még akkor is, ha bőven van feladat a pálya további vonzóbbá tételében.
Befektetés a jövőbe
Az interjú végén Kocsondi Márk visszatért arra a gondolatra, amellyel a beszélgetést kezdte.
„A százmillió forintos keret nem költség, hanem befektetés. Minden egyes forint, amit a gyerekekre, az oktatásukra és a környezetükre fordítunk, a jövőt alapozza meg. És ha ezzel a pedagógusok munkáját is meg tudjuk könnyíteni, akkor valóban elértük a célunkat.”
