Molnár Gyula: Akart a fene DK-s lenni

by gaalt994

Az MSZP korábbi elnökének felfüggesztették párttagságát – a politikus erről és az előválasztásról is nyilatkozott.

Akart a fene DK-s lenni – így értékelte az elmúlt hetek fejleményeit Molnár Gyula volt MSZP-elnök, akinek párttagságát felfüggesztette pártja vezetése, mivel Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Gyurcsány Ferenc megállapodása értelmében 2022-ben a DK frakciójába kell beülnie.

Erről a megállapodásról Molnár Gyula az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: nem az ő kérése volt, bármit mond Tóth Bertalan MSZP-társelnök és Molnár Zsolt budapesti elnök-pártigazgató. Molnár szerint Tóth és Karácsony úgy írták alá a megállapodást, amivel őt átadták a DK-nak, hogy arról ő előzetesen nem tudott. A megállapodás szerinte annak ellentételezése volt, hogy Hiller István és Komjáthi Imre mögé beállt a DK Pesterzsébeten, illetve Csepelen, ezért cserébe adták át Molnárt a tudta nélkül a DK-nak. Arról meg végképp nem volt szó, hogy ezért felfüggesztik a tagságát az MSZP-ben – tette hozzá a volt MSZP-elnök.

Molnár Gyula szerint ő végrehajtotta a párt kérését, hogy induljon, és majd a DK frakcióba üljön, így nem érti, pontosan mi a probléma. Mint arról korábban beszámoltunk: egy héttel ezelőtt az Egyenes beszédben bemutatták a dokumentumot, amit Gyurcsány Ferenc, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely írt alá, és amiről Molnár Gyula most azt mondta, előzetesen semmit nem tudott róla. Hozzátette: ő van a legjobban megdöbbenve, hogy ennek ilyen következményei vannak. Nem áll félre, az utolsó percig harcolni fog az igazáért az MSZP-ben, és be fogja bizonyítani, hogy ő járt el pártszerűen.

Molnár Gyula szerint az előválasztás egy kiváló dolog, de ha ezt így csinálják, akkor pont azt veszítik el, ami miatt Karácsony Gergely nyert két évvel ezelőtt. Az MSZP-vezérkar által visszahívott baranyai jelölt, Szakács László esetéről Molnár Gyula elmondta: Szakács esetében egy vélelemre alapozza a pártvezetés a döntését, az ő esetében egy félreértelmezésre. Hozzátette: nincs napirenden a DK-ba történő belépése.

Molnár Gyula szerint 2022-ben mindenkinek újra kell definiálnia magát, a baloldalnak és az általa szélsőjobbnak nevezett Jobbiknak is.​

(Forrás: ATV)

Olvasta már?