Monostoriné Szeleczky Gabriella, a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára idén Mihalik Sándor-díjat vett át a kerület napján. A díjazottat kérdeztük a pályáról, az egyéni indíttatásáról.
Mindig pedagógus akart lenni?
Fiatalon még nem tudtam, hogy mi akarok lenni. Az érettségi előtt is bizonytalan voltam a pályaválasztást illetően. A nővérem pedagógus volt, ő le akart beszélni a tanári pályáról, de én kitartottam mellette. Eredetileg történelem-földrajz szakos tanár szerettem volna lenni, de hatalmas volt a túljelentkezés földrajzból, ezért maradt a magyar szakirány a történelem mellett. Budapesten végeztem az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Az idei tanévem volt a 33. 1992-ben a szakmai gyakorlatomat a Baross Gábor Általános Iskolában végeztem. Már akkor is nagyon közel laktam az iskolához. A gyakorlat teljesítését követően felajánlottak egy állást az iskolában, mivel egy kolléga épp nyugdíjba ment.
Van előnye, illetve hátránya annak, ha ilyen sokáig tanít egy pedagógus egy iskolában?
Előnye és hátránya is van szerintem. Hátrány lehet, hogy az ember könnyen megszokja a helyét, de én folyamatosan képzem magam, járok képzésekre, konferenciákra, így sok kollégával találkozom az iskolán kívül is. A kerületben a versenyeken is találkozom más kollégákkal, ennek köszönhető, hogy nem szigetelődtem el. Előny, hogy nagyon közel van az iskola a lakhelyemhez, szinte csak pár percre. Rengeteg időt meg lehet spórolni azzal, hogy nem kell utaznom. Alaposan ismerem a kollégákat és a szülőket egyaránt, ez is előny. Az iskolában egyedül vagyok történelemtanár 33 éve. Fantasztikus látni, hogyan fejlődik a gyerekek gondolkodása 4 éven keresztül, látszik az elvégzett munka eredménye. Ezt öröm látni. Magyart csak a saját osztályomnak tanítok. Mivel tanárhiány van a mi iskolánkban is, ezért fizikát is kell tanítanom. A fiatalok nem maradnak meg a pályán. A nyugdíjas kollégák energiája is véges. Nagyon nehéz ebben a helyzetben tanítani.
A magyar vagy a történelem vonzóbb a diákoknak?
Azt gondolom, hogy ez tanárfüggő. A fizikát is meg lehet szerettetni, ha látják, hogy a tanár lelkes. Szoktam jelezni a gyerekeknek, hogy melyik témakör áll hozzám közelebb, érzem, hogy ilyenkor ők is nagyobb figyelemmel vannak a téma iránt. Örömmel tapasztalom viszont, hogy egyre több gyerek kezében látok könyvet, szeretnek olvasni a gyerekek, ami ebben a digitális világban nagyon értékelendő.
Mennyire lepte meg a díj?
Őszintén nagyon meglepődtem, mivel 4 évvel ezelőtt kaptam meg utoljára ezt az elismerést. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ez már a 3. Mihalik Sándor-díj, amit megkaptam. A 33 éves pályafutásom alatt 9 díjat kaptam. Nem csoda, hogy nem akartam elhinni, hogy ismét díjazták a munkámat. Hálás vagyok a kollégáknak, akik felterjesztettek a díjra.
Van valami sajátos tanítási stílusa, ami önre jellemző?
Mindig azt mondom, hogy nagy türelmem van. A sok év tapasztalata tényleg sokat számít, de ugyanakkor minden gyerek más, a 33 év alatt rengeteget változott a társadalom, teljesen más kihívások elé állítottak minket a társadalmi problémák. Szeretni kell a gyerekeket, meg kell őket ismerni, érteni és megoldani a problémáikat, de természetesen ehhez a gyerekek együttműködése is kell. A tanulók érzik, hogy vannak állandó értékek, amikből nem vagyok hajlandó engedni, ezek az emberi értékek. Ha azt látják, hogy ebben következetes vagyok, akkor tudják, hogy mire számíthatnak. Régen 14-15 éves korukban kamaszodtak a gyerekek, ma már korábban, 11-12 évesen, de a szellemi érésüket ez nem követi. Az alappillérei a munkánknak a megismerés, az elfogadás, szeretni őket és nevelni. Igyekszem minél több mosollyal végezni mindezt.