Nem volt még ilyen jellegű kiállítás Budafok-Tétényben

by nora.farmosi

A Kultikum Rendezőház már önmagában is kuriózum: egy 2018-ban megvásárolt ipari épületből nőtte ki magát kreatív alkotó- és bemutatótérré.

A tér tulajdonosa és működtetője, Német Konkrét Gábor elmondása szerint régi álma vált valóra azzal, hogy ez a hely nemcsak fényművészeti installációknak, hanem fenntarthatóságot hirdető, újrahasznosított alapanyagokból épült alkotásoknak is otthont ad.

“Nagyon nagy vágyakozása volt a cégemnek, hogy itt többfunkciós, kreatív és hasznos dolgokat hozzunk létre, és úgy érzem, ez sikerült is” – mondja Gábor.

A kiállítótérben találkozhatunk például a Martin és Martina nevű humanoid fénylénypárossal, amelyeket a Művészetek Palotájának egykori reflektorai inspiráltak. A tér másik különlegessége a Balaton-felvidéki bunkerek hangulatát idéző dokumentumkiállítás, ahol a Kádár-villa mozigépének egy darabja is helyet kapott, sőt, a legendás hálószoba plafoneleme is megmentésre került.

Az alkotások gyakran újragondolt, ipari hulladékból készültek, a kiállítás tehát egyfajta posztindusztriális szobrászati játszótér, amely egyszerre hordoz nosztalgiát és kritikai reflexiót.

A Kultikum 2024 tavaszán csatlakozott a Budafoki Pincejárat programhoz, amely révén az intézmény hónapról hónapra új látogatókat vonz. Családokat, diákcsoportokat, művészetkedvelőket egyaránt.

“Nem volt még ilyen jellegű kiállítás a kerületben. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy vidékről is érkeznek látogatók, autóval, vonattal, vagy épp gyalog” – meséli büszkén a tulajdonos.

És hogy melyik a kedvence az installációk közül? “Mindegyik. Kicsik és nagyok, játékosak és elgondolkodtatóak, nem tudnék egyet sem kiemelni.”

A Kultikum nemcsak kiállítótér, hanem élményhelyszín is. A látogatók szelfizhetnek a robotfejekkel, interakcióba léphetnek a “zöld bójás” fényobjektekkel, vagy csak csendben nézelődhetnek a múlt emlékeit új fényben megmutató térben.

Olvasta már?