A 2026-os országgyűlési választás kapcsán megkerestük az induló jelölteket, hogy bemutassuk olvasóinknak a Budafok-Tétényt és Újbudát érintő elképzeléseiket. Ezúttal Neulinger Ágnes, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt budafok-tétényi jelöltje válaszolt kérdéseinkre.
– Milyen módon tudná Budafok-Tétény lakóinak életét jobbá tenni képviselőként?
Parlamenti képviselőként olyan ügyekkel foglalkoznék, amelyek kerületünk életét is hangsúlyosan érintik. Ilyen például a környezetvédelem ügye, amely többek között a Duna közelsége és a természetvédelmi területeink miatt kiemelten fontos a kerületben, miközben a kiemelt beruházások, a logisztikai és raktárbázis-fejlesztések fenyegetik ezt. A civil szervezetek munkáját elismerve és velük együttműködve dolgoznék ezért a területért.
– Milyen közlekedési fejlesztéseket szorgalmazna?
Fontos lenne, hogy az országos közlekedéspolitika fókuszában végre ne a közúti fejlesztések álljanak, hanem a kötöttpályások. Ennek érdekében dolgoznék a villamoshálózat javításán és meghosszabbításán (41, 47 villamos), valamint az elővárosi vasúti közlekedés fejlesztésén, a követési idők javításával, kapacitásbővítéssel és a szükséges kapcsolódó közlekedésfejlesztési kérdésekkel.
– Mi a Duna-parttal és a Háros-öböllel kapcsolatos elképzelése?
Kerületünkben a Duna-part és a Háros-öböl, Háros-sziget a főváros legértékesebb és egyúttal legveszélyeztetettebb területei közé tartoznak. Számomra kiemelten fontos a természetvédelem ezen a területen is, így az ártéri erdő megőrzése és a vizes élőhelyek rehabilitációja, benne nevesítve is a meder állapotának javítása. Emellett, de a természetvédelem szempontjait előtérbe helyezve kell lehetőséget biztosítani a lakosság számára, hogy a területet szabadidős célra használhassa. Ugyanígy az árvízvédelmet is elsősorban természetközeli megoldásokkal biztosítanám.
– Ha megválasztják, mit tervez az első évben?
A legelső dolgom az lesz, hogy időpontot kérjek a jelenlegi országgyűlési képviselőtől, Tóth Endrétől, az önkormányzati képviselőktől és a kerület vezetésétől annak érdekében, hogy az együttműködésünk módját megbeszéljük. Az első évben fókuszomban lenne a közbeszerzések átláthatóvá tétele, a kiemelt állami beruházások jelenlegi gyakorlatának megszűntetése, emellett elsősorban környezetvédelmi és oktatási kérdésekkel foglalkoznék.
