Paralimpia 2024 – Ekler Luca megvédte címét távolugrásban

by lantai.oliver

Ekler Luca címét megvédve aranyérmet szerzett csütörtökön a T38-as kategória távolugró számában a párizsi paralimpián.

Az atlétákat rendkívül zord körülmények fogadták, mindössze 17 fok volt és szakadt az eső délelőtt a Stade de France-ban, ahol a program elején rendezték a magyar érdekeltségű finálét, amelyben Ekler Luca tokiói győztesként, világbajnokként és világcsúcstartóként, azaz abszolút favoritként állt rajthoz.

A TFSE 25 éves atlétája – a szám világbajnoka és világcsúcstartója – végig vezetett az esőben rendezett versenyben, és végül 5,56 méteres eredménnyel diadalmaskodott a Stade de France-ban. Fölényét jól mutatja, hogy a második helyezett német Nele Moos 5,13-mal szerezte meg az ezüstérmet.

A folytatásban négy centit javított, és mivel a második sorozatban sem tudta senki áttörni az ötméteres határt, egyértelművé vált, hogy már csak önmagával, idei legjobbjával (5,63), illetve a két éve, ugyancsak Párizsban elért világcsúcsával (5,82) versenyez.

Közben elállt az eső, de a léc szenzorának meghibásodása miatt hosszú ideig állt a finálé. A kényszerszünet előtt és után Ekler Luca kétszer is belépett, majd az ötödik sorozatban is rontott, az utolsó kísérletével pedig szintén belépett.

Mivel azonban ezt megelőzően senki nem került a közelébe – a második helyezett német Nele Moos 5,13-mal szerezte meg az ezüstérmet -, magabiztosan védte meg címét és boldogan ünnepelt a maroknyi magyar tábor előtt.

Ekler Luca 2009-ben stroke-ot kapott, ennek következtében lebénult a bal oldala, fizioterápiás és gyógytornás kezelés hatására azonban mostanra már csak a bal kézfején maradtak látható tünetek.

Az atléta a párizsi magyar küldöttség negyedik érmét szerezte: a mérleg két arany, egy ezüst, egy bronz.

Eredmény:

távolugrás, női T38:

——————–

EKLER LUCA 5,56 méter

2. Nele Moos (Németország) 5,13

3. Karen Tatiana Palomeque Moreno (Kolumbia) 4,99

MTI, Főkép: Saint-Denis, 2024. szeptember 5. Ekler Luca a női távolugrás T38-as kategóriájának döntőjében a 2024-es párizsi nyári paralimpiai játékokon a saint-denis-i Stade de France-ban 2024. szeptember 5-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Olvasta már?