Pokolból a mennybe – Ahogy a budafoki ultrák látták az idei utolsó meccset

by lantai.oliver

Ahogy korábban már megírtuk, az NB II-es Budafoki MTE labdarúgócsapata hihetetlen utolsó 12 percet produkált a nemrég még az NB I-ben küzdő Videoton ellen. De hogy látták ezt a fordulatos mérkőzést a budafoki szurkolók? Mutatjuk.

“Az őszi idény zárómeccsén a hűvös idő ellenére nagyjából 700 néző látogatott ki a Promontor utcába, igaz, ebből több, mint 200 a vendégeknek szurkolt, akikkel igyekeztünk mi is lépést tartani a lelátón” – írta az Ultras Promontor a közösségi oldalán.

“Az első félidőben felváltva alakították ki a helyzeteket a csapatok, bosszantó volt látni, hogy a ziccereket rendre elpuskázzuk, középre a kapusba rúgjuk, de a kapufa is egyszer megmentette a Videotont a kapott góltól. És ahogy ilyenkor általában lenni szokott, egy beadott labdát szemmel kísérte a védelmünk, Varga Roland köszönte szépen és izomból beverte a labdát a hálónkba. Vendégvezetéssel fordultak a csapatok a második félidőre, ami ott folytatódott, ahol az első. Hiába dolgozta ki a csapat a jobbnál-jobb helyzeteket, a lövésnél mindig elfogyott a tudomány. A kihagyott hazai helyzetek a 70. percben megbosszulták magukat, egy távoli, megpattanó lövés után ismét a mi hálónkban kötött ki a játékszer, ami után páran magukba roskadtak, ez volt a meccs mélypontja.

A bosszankodás és a káromkodás viszont nem ad erőt a csapatnak, így úgy döntöttünk, hogy az utolsó meccs utolsó húsz percében mindent egy lapra feltéve dühből kezdünk szurkolni, vérző torkainkat és megnyúlt hangszálainkat utolsó nagy rohamra vezényeljük, szó szerint minden erőnket latba vetve, hiszen a Soroksár ellen is 0:2-ről álltunk fel a padlóról.

Teljesen beszorítottuk a Videotont a kapujuk elé, a 83. percben tört meg a jég, ekkor Gyurkó Máté szépített, amitől visszajöttek a reményeink, éreztük, hogy nem lehet vereséggel búcsúzni az őszi szezontól.

Fogytak a percek, elfogyott a hangunk, de nem adtuk fel, valahogy sejtettük, hogy ezt a meccset még vissza lehet hozni a sírból.

És jött a hosszabbítás utolsó perce. Ahogy Vasi a Kecskemét ellen, vagy Bukta Csabi a Kozármisleny ellen, most Selyem Bálint adta bele minden dühét abba a védhetetlen lövésbe, amivel kiegyenlített a Budafok!

Hangorkán szakadt ki belőlünk a lelátón, kerítésre felugrás, ölelkezés és a boldogsághormonok elszabadulása keveredtek egyszerre körülöttünk, a hármas sípszó után pedig szinte összeestünk mi is a fáradtságtól. Szerencsére sikerült az őszi szezont nem keserű szájízzel lezárni, ami nagyon fontos volt a számunkra.

Nikházi Márk irányít a Budafok Videoton elleni hazai meccsén – Fotó: huszonketto.hu

Köszönjük mindenkinek, aki kilátogatott a meccsre, aki hozzátett valamit a lelátón a hangjával, úgy érezzük, hogy az Ultras Promontor megtett minden tőle telhetőt, hogy önbizalmat adjunk a pályán küzdő játékosainknak. Együtt megint megcsináltuk.

Nikházi Márk érkezése óta hat gólt és öt pontot szerzett a csapat, ami mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény.

Jó pihenést és erőteljes téli felkészülést kívánunk a csapat minden tagjának! Februárban újra kezdjük! Mindörökké Budafok!”

Fotók: huszonketto.hu

Olvasta már?