Ebben az évben rendhagyó módon a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskola Tangazdasága adott otthont a…
Aktuális
-
-
Szerdától jelentkezhetnek a bérletekért a 18 évesek. Az idei “első körben” azok pályázhatnak, akik 2004. július 1-je…
-
Karsay Ferenc folytatja menzakörútját: ezen a héten a Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába fizetett…
-
Sudár Annamária összeállításában szerepet kap –„Petőfi napja” március 15. kapcsán – a Nemzeti dal befogadástörténete, valamint a…
-
A környezetvédelmi intézkedések terén is fontos lépéseken van túl Budafok-Tétény önkormányzatának képviselő-testülete, életbe léphet ugyanis az új…
-
A hazai szálláshelyeket követve, július 1-jétől közel 60 000 vendéglátó üzlet és turisztikai attrakció kezdi meg forgalmi, statisztikai…
-
Helyette női edzőtermet nyitottak a tulajdonosok. “Nem tudjuk még, mit hoz a jövő, de most kicsit búcsúzunk”…
-
Aktuális
Frédi és Béni, Mézga Aladár, Dr. Bubó: Nagytétényben született 102 éve Romhányi József
by nora.farmosiSokkal több volt, mint rímhányó. Számos dalszöveg, fordítás és más műremekek fűződnek a nevéhez, a hagyatéka szinte…
-
Közösen nyitott zöldségboltot Gyuszkó fiával Szabóné Madarász Pálma. Az üzlet abban az utcában van, ahol laknak, a…
-
A polgármester újabb területet vett célba, hogy a kerület ebben is a legjobbak közé tartozzon: a gyermekétkeztetést.…
